HÍREK
HÍREK : A téli olimpia veszélybe sodorhatja az F1-es Orosz Nagydíjat

A téli olimpia veszélybe sodorhatja az F1-es Orosz Nagydíjat

f1hirek.hu  2010.11.30. 15:19


Néhány héttel ezelőtt Bernie Ecclestone és az orosz kormányfő, Vlagyimir Putyin közösen bejelentette, hogy 2014-ben, Szocsiban rendezik meg az első Forma-1-es Orosz Nagydíjat. Akkor pozitívumként került említésre, hogy a fekete-tengeri üdülőváros ugyanabban az évben a téli olimpia helyszíne is lesz, most azonban úgy tűnik, nem lesz könnyű összeegyeztetni a két eseményt.

Legalábbis ez a véleménye a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivőjének, aki egyenesen lehetetlennek tartja, hogy 2014-ben mindkét nagyszabású eseményt megtartsák Szocsiban.

"Biztosítani akarjuk, hogy mindkét esemény - a téli olimpia és a Forma-1-es verseny is - minden érintett szempontjából a legjobb feltételek mellett kerüljön megrendezésre. Mindazonáltal úgy véljük, hogy lehetetlen két ekkora eseményt megszervezni egy évben"- fejtette ki aggodalmát Andrew Mitchell a Sovetsky Sport című lap hasábjain.

Sajtóértesülések szerint a NOB bekérette az F1-es projekt dokumentációját és a létesítmény építési terveit. Az orosz motorsport és idegenforgalmi szövetség alelnöke, Igor Ermilin semmi kivetnivalót nem lát ezzel kapcsolatban, mert véleménye szerint a NOB csak biztos akar lenni benne, hogy az olimpia nem került veszélybe.

Oroszország a mostani tervek alapján 200 millió dollárt fog költeni az F1-es versenypálya felépítésére, a futam szervezői pedig azt tervezik, hogy az olimpiára épülő létesítmények a Forma-1-es futam kapcsán is komoly szerephez jutnak.

Még nincs hozzászólás.
 

MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel