HÍREK
HÍREK : Webber: Soha nem voltam messze Vettel-től

Webber: Soha nem voltam messze Vettel-től

f1-live.hu  2010.11.14. 09:56


A Red Bull-Racing ausztrál pilótája elégedett a saját teljesítményével, és elmondása szerint rendre közel tudott lenni német csapattársához.

Mark úgy véli, azért nem nyert futamot a Magyar Nagydíj óta, mert egyszerűen nem érdemelt győzelmet.

A tapasztalt pilóta élete legnagyobb lehetősége előtt áll, azonban nincs könnyű helyzetben. A bajnokság éllovasa, Fernando Alonso (Ferrari) a harmadik helyről rajtol, míg Webber csak az ötödik rajtkockát foglalhatja el.

Az elmúlt időszakbab sok kritikát kapott Webber, aki a kritikusok szerint vesztett a tempójából.

„Az emberek elfelejtik, hogy milyen közel voltam az időmérő edzésen a rajtelsőséghez Japánban. Brazíliában szintén nagyon közel voltam, és minden alkalommal, amikor Sebastian (Vettel) megnyerte a versenyt, két másodperccel voltam mögötte.” – mondta Mark Webber.

„Természetesen az utóbbi időben szerettem volna több versenyt nyerni, de mindent megtettem, amit csak tudtam. A végén nem nyertem, mivel nem érdemeltem meg. Ez ilyen egyszerű.” – tette hozzá Mark.

„Már csak egy verseny van hátra, de lehetetlen megjósolni a végeredményt. Ezt ott, akkor, abban a pillanatban fogod megtudni. Feleslegesnek tartom azt, hogy elmondjuk, ki nyer, vagy ki nem. Ez nem ilyen egyszerű.” – zárta le.

Még nincs hozzászólás.
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |