Nyaralás Szardínián

2010. 08. 05.

SZARDÍNIA - Vasárnap még majdhogynem szétrobbant a dühtől a német Sebastian Vettel (23), mert úgy érezte, megfosztották a Forma–1-es futamgyőzelemtől, amikor boxutcaáthajtásos büntetést mértek rá a Hungaroringen a Magyar Nagydíjon.

Akkor a dobogó teteje helyett csak a harmadiknak járó helyre állhatott, most mégis ő az első - persze egészen más terepen, vízen.

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/2/51/70/cikk_2025170/vette.jpg

Az F1-ben közel egy hónapos szünet van, Vettel pedig kihasználja a hosszú szabadságot, és szerelmével, Hannával (22) a Földközi-tengeren nyaral. A szerelmesek sokat úsznak, búvárkodnak, teniszeznek, rengeteget beszélgetnek és nevetnek is.

Kapcsolatuk nem új, ám próbálják megőrizni magánéleti titkaikat. Annyi azonban kiderült már korábban, hogy jó ideje tart a kapcsolatuk: az iskolában, Heppenheimben találkoztak és habarodtak egymásba, s azóta egy párt alkotnak. Ez már csak azért is különlegesnek mondható, mert amióta Vettel 2008-ban Monzában első F1-es sikerét aratta, Hanna még egyszer sem volt vele futamon.

http://www.blikk.hu/data/cikk/2/2/51/70/cikk_2025170/vette2.jpg

"Sohase vidd magaddal a barátnődet, ha dolgozni mész " válaszolt a témát firtató felvetésre a pilóta. Hanna textil- és ruhatervezést tanul Baden-Württembergben.

"Az igaz, hogy 400 kilométeres távolságban élünk, de amikor csak akarjuk, láthatjuk egymást. Iskoláskorunk óta összetartozunk. Nagyon büszke vagyok rá" közölte a barátnő. 

Mégtöbb kép a nyaralásról.

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.