Hírek

November 20-án minden kiderül? Még két hét..

2009.11.06. 15:52

Szerző: Kittina    Mikor? 2009.november 06.
Sziasztok!
Én is itt vagyok, bocsi, hogy eltűntem ezen a héten, de van egy okom. Egy szó: Suli -.- Utálom, már elegem van. Amikor tudnék jönni, akkor rájövök, hogy tanulni kell, meg az of.ő beszervezett egy színházat is szerdára, szóval kész káosz. Meg még a jövőhetem is az lesz. :S
Na de térjünk rá a fontosabb dolgokra! :D
Állítólagosan november 20-án derül ki, hogy Kimi a McLarenhez megy-e! Még két hét???!! Anyám, én már most kész ideg vagyok. :O Hogy fogjuk kibírni addig? :S
Na és most a legérdekesebb cikkek:
Kimi többet kereshet, ha nem versenyez 2010-ben
Az Auto Motor und Sport című újság szerint a finn olyan kondícióval távozott a Ferraritól, hogy az olasz csapat 17 millió dollár végkielégítést fizet neki, ha nem versenyez 2010-ben, 10 milliót pedig akkor, ha állást vállal egy másik, rivális együttesnél. Mivel az északi klasszist csak korábbi csapata, a McLaren érdekli, a wokingiak pedig mindössze 5 millió dollárt lennének hajlandóak fizetni szolgálataiért, így 2 millióval többet keresne, ha láblógatással töltené a 2010-es évet.
Alonso megkezdte a munkát Maranello-ban a Ferrarinál
A Ferrari mindent megtesz Schumi visszatérésért
„Ez talán egy lehetőség, hogy az összes csapat három autót használjon. Mindent megteszek, amit csak tudok. Ezt a harmadik autót a Ferrarinál természetesen Michael Schumacher kapná meg. Őt gondoljuk erre az ülésre.”
Ha visszavonult, akkor visszavonult! Ne jöjjön vissza... -.-
F1 2009: Csapatstatisztikák
A Ferrari szerint hadjárat folyik a gyártók ellen
Újabb kémbotrány a Forma-1-ben?
Basszus, mintha nem is autóversenyzésről lenne szó... a pénz meg a botrányok éve :S
Ecclestone kiteszi a Brit Nagydíjat a versenynaptárból?
Na ha kiteszi, akkor a Magyar Nagydíjat rakja be kétszer. xP
Massa jövő héten apa lesz!

Juj, gratulálunk előre is!! Milyen izgatott lehet Massa meg a felesége is. :)

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-