Jari-Matti Latvala megvédte a pénteken megszerzett első helyét és ezzel megnyerte a Finn-ralit, a világbajnokság nyolcadik futamát. A finn pilóta mögött négy Citroënes sorakozik, a leggyorsabb Sebastien Ogier volt, aki most először versenyzett a Citroën gyári csapatában.
A dobogóra még Sebastien Loeb állhatott fel, aki egész nap csatában volt ezért a pozícióért a privát versenyzővel Petter Solberggel, akit végül négy másodperccel előzött meg.
A 25 éves Latvala a legfiatalabb versenyző, aki megnyerte a Finn-ralit, mióta az 1973-ban bekerült a rali-világbajnokság naptárába. Mostani győzelem a pilóta pályafutása negyedik elsősége, az elsőt 2008-ban Svédországban szerezte, amellyel a legfiatalabb WRC-győztes lett. Legutóbbi elsőségét 12 hete az Új-Zéland-ralin szerezte.
"Ez egy álom és még most sem hiszem el. Ez valami olyasmi, amelyről kis fiú korom óta álmodtam" - mondta a boldog győztes. "A szurkolók Finnországban fantasztikusak és a hazai rajongók előtt nyertem. A csapatunk keményen dolgozott ez a győzelem őket illeti." Jari-Matti Latvala megnyeri a Finn-ralit:
Latvala a Ford egyetlen reménye volt, miután a verseny fő esélyese, a csapat elsőszámú pilótája Mikko Hirvonen pénteken felborult autójával és kiesett a versenyből. Ekkor Petter Solberg került az élre, de Latvala kiváló versenyzéssel felzárkózott és átvette a vezetést. Szombaton a két gyári Citroën, Sebastien Loebbel és Sebastien Ogierrel a kormánynál támadásba lendült. Meg is kezdték a felzárkózást, de végül csak Petter Solberget tudták megelőzni. Latvala uralta a versenyt.
A Ford pilótájának győzelméhez kétség sem férhet, hiszen két szakaszt leszámítva, mindig a legjobb három között volt a 19 szakaszból összeállított versenyen.
"Ez egy fantasztikus hétvége számomra" - mondta már Ogier. "A második hely sokkal jobb, mint amire számítottam, ez biztos. Jari-Matti elképesztő gyors volt. Ez egy tökéletes eredmény."
"A harmadik hely nem az, amit szeretünk, de nem elsősorban a győzelemért jöttem erre a versenyre" - értékelt Loeb. "Pontokat akartam gyűjteni. Ez nem az én versenyem. Mindig képesek vagyunk jó eredményt elérni, de ez egy nehéz verseny. A harmadik hely pedig nem olyan rossz a bajnokság tekintetében."
Bár Petter Solberg pénteken még azt tervezte, hogy megnyeri a versenyt, végül csak negyedik lett. "Jó verseny volt és bár csalódott vagyok, hogy lemaradtunk a dobogóról, élvezetes volt a vezetés ezen a hétvégén és harcolni a nagy csapatokkal" - mondta a Norvég. "Nagyon keményen küzdöttem, hogy magam mögött tartsam Loeböt, de túl sok időt veszítettem azokon a szakaszokon, amelyeken tavaly nem mentem."
Ilyen a Finn-rali - Petter Solberg belső:
A negyedik helyen a most a Citroën Junior csapatot erősítő Dani Sordo végzett, akit a Stobart versenyzője Matthew Wilson és a privát versenyző Mads Östberg követett. A nyolcadik helyen pedig a verseny főszponzorának autóját vezető Juha Kankkunen végzett. Az 51 éves versenyző megmutatta nem véletlenül nyert négy világbajnoki címet aktív korában.
A finn legenda a verseny előtt a Top10-be kerülést tűzte ki célul, illetve remélte, hogy versenyben lehet Kimi Räikkönennel. Mindkettőt sikerrel vette, annál is inkább, mert a 2007-es Forma-1 világbajnok a szombati első szakaszon hibázott és az árokban kötött ki.
"Egy kissé túl gyorsan érkeztünk az egyik kanyarba a szakasz elején. Az autó kicsúszott és beragadt a bozótba. Egy olyan helyen történt, ahol nem voltak nézők a közelben. Persze futva megérkezett a segítség " - mesélte Räikkönen.
"Ki kellett cserélnünk a kereket, hogy befejezhessük a szakaszt. Összetört az első lökhárítónk is, de nem volt súlyos a sérülés. Folytathattuk a versenyt, mindenféle probléma nélkül. Extrém nehéz verseny volt. rengeteget kell még tanulnunk, mielőtt valóban gyorsan tudunk menni ezen a talajon."
Räikkönennek a 35. helyről kellett felkapaszkodnia, végül a 24. helyig jutott.