KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Mexikói rali után

Mexikói rali után

  2011.01.25. 14:15


Szieszta Mexikóban

Ha le kellene írnom röviden, hogy mi történt Mexikóban, akkor elég lenne annyit mondanom, hogy kész vagyok. A kezdetben raliztunk, majd jött a szieszta.

Talán az rajongók úgy látják, hogy a dolgok újra és újra ugyanazok. Tudtuk már a szezon előtt, hogy nem lesz könnyű évünk. Tanulunk az elkövetett hibákból és most ezt is megtanultuk – garantálni tudom.

Az első murvás szakasz nem esett nehezünkre, bár volt egy nagy kanyarargós rész a hegységben. A legjobb az ebben, hogy ezelőtt már vétettünk hasonló hibákat.  Fékezéskor elvesztettem a tapadást, így hatszor egymás után átfordulva érkeztünk a domb aljára.

Magam alatt voltam, mivel nem tudtuk folytatni a versenyt. A szabályok azt mondják ki, hogy ha nem megfelelő az autó biztonsága vagy valami fontos része megsérül, akkor nem lehet tovább folytatni. Mi is így jártunk.

Két fontos nap veszett el. Nem ártana nekem a gyakorlás és két nap igenis sokat számít. Ezt a Mexikóban használt autóm tapasztalta meg, viszont szerencsére a csapattársam felállhatott a dobogóra.

De semmi baj. Az első napon is nekimentem egy kisebb sziklának és újabb fél órás kiesésünk keletkezett, mikor az üzemanyag-ellátás problémáját nem tudtuk megoldani. Ez része a rali természetének. Megyünk előre alázattal és csak az számít, hogy élvezzük a versenyzést. Tanulnunk kell időről időre és majd eljön az a verseny, ahol minden remekül fog menni.

Az autó most épül a Jordán műhelyben. Most már van némi pihenőidő, de majd megyünk tesztelni és aztán következhet a Jordán Rali.
 

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.