HÍREK
HÍREK : Vettelt megedzette az idei év, és már 2011-re figyel

Vettelt megedzette az idei év, és már 2011-re figyel

f1hirek.hu  2010.12.15. 06:47


Múlt hét péntek óta hivatalosan is az idei év Forma-1-es világbajnokának mondhatja magát Sebastian Vettel, miután Monte-Carlóban átvette a győzelemért járó trófeát. A német versenyző szinte minden perce be volt táblázva, mióta az Abu-Dzabi Nagydíjon aratott győzelmét követően kiszállt Red Bull-Renault-jából, most azonban jut némi ideje a pihenésre és a feltöltődésre is, mielőtt elkezdődik a 2011-es idényre való felkészülés.

A huszonhárom éves heppenheimi pilóta most kezdi csak felfogni, mit vitt véghez 2010-ben, és milyen legendás nevekkel együtt említik az övét is, ha az F1-es világbajnokok kerülnek szóba. Az FIA (Nemzetközi Automobil-szövetség) monacói gáláján úgy tűnt, mintha már sokszor átvette volna a világbajnoknak járó serleget, valójában azonban akkor nem igazán tudta elmondani, mennyit jelent neki ez a siker. "Őszintén szólva, nem tudom, miért nem sírtam. Az Autosport díjkiosztóján már elmondtam, hogy mások nem is hiszik el, mennyire sokat jelent nekem ez a trófea. Ez valami egészen különleges. Az is sokat jelent, hogy a nevem rajta van, hiszen egy sorba van gravírozva 2000, 1990, 1980, stb. világbajnokaival. Ott van Michael Schumacher, Ayrton Senna, Alan Jones és természetesen Jochen Rindt neve, aki 1970 világbajnoka. Ez nagyon különleges"- mondta az Autosportnak Vettel.

Az idei szezon meglehetősen változatos volt, több esetben is úgy tűnt, üldözi őt a balszerencse, végül azonban minden nehézségen felülkerekedve a sorozat eddigi legfiatalabb bajnokává avatták. Az ötödik F1-es idényére készülő német szerint az idei szezon is azt mutatja, hogy minden egyes pontnak rendkívüli jelentősége van, noha év közben egyszer sem vezette a bajnoki tabellát, és többször is úgy tűnt, más lesz az idei világbajnok.

A hosszas ünneplés után azonban lassan eljön az idő, hogy a 2011-es szezonra és az új célokra kezdjen koncentrálni. "A következő évre is energiát kell gyűjteni. Az év elején kinyomtattam a világbajnoki trófea képét, sportemberként ugyanis előre kell tekinteni. Éppen ezért nagyon kedves és különleges emlék is, de mindig előre, a következő lépésre kell figyelni"- folytatta az idén öt futamgyőzelmet arató Vettel.

A Red Bull Racing elsőszámú pilótájának tartott Vettelről többen azt tartják, hogy nem igazán csapatjátékos, ő azonban nem igazán törődik azzal, hogy mások mit mondanak, mert számára nem az a legfontosabb dolog.

"Vagyok, aki vagyok. Nincs rá szükségem, hogy bármit is mondjak erről. Egész évben nem tettem, és most sem fogom, nincs itt az ideje. Sokat tanultam idén, és ami a leginkább számít, amikor a nap végén a tükörbe nézel, hogy pontosan tudod, mi történt. Saját magadnak kell megérteni, és legbelül, a szíved mélyén kell tudni, mi történik. Ez sokkal fontosabb annál, mint amit az emberek gondolnak. Lehetetlen mindenkinek jót cselekedni"- hangzik Vettel okfejtése, aki idén szerzett tapasztalatai révén 2011-ben még jobb pilóta és jobb ember szeretne lenni, valamint a mostanihoz hasonló szezont produkálni.

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG