HÍREK
HÍREK : A csapatok megegyeztek a motorszabályokról

A csapatok megegyeztek a motorszabályokról

motorsportal.hu  2010.12.06. 15:45


A Nemzetközi Automobil Szövetség december 10-én dönt a 2013-as motorszabályokról, amelyek lassan végleges formát öltenek. A BBC értesülései szerint a 2,4 literes, V8-as aggregátokat felváltják az 1,6 literes, négyhengeres, soros turbómotorok. A tervek szerint az energia-visszanyerő rendszereseknek köszönhetően 50 százalékkal növekszik a motorok hatékonysága. A KERS plusz 150 lóerőt biztosíthat, miután a teljesítményét 60 kilowattról 120 kilowattra növelik.

Néhány hete még a Mercedes és a Ferrari is tiltakozott az új motorszabályok ellen, mondván, hogy egy ilyen radikális változtatás nagyon sok költséggel jár. Úgy tűnik, hogy időközben megváltozott a véleményük, a maranellói csapat szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy meglepetés lenne, ha az FIA nem hagyná jóvá az új motorszabályt. "Létrejött egy egyezség, amihez mindenkinek tartania kell magát."

A Technikai Munkacsoport (TWG) tervei szerint az új motor 3 bar töltőnyomással és 600 lóerő teljesítménnyel rendelkezne. A fordulatszámot 10000-ben korlátoznák, míg a kinetikus energia-visszanyerő rendszer 30 másodpercig biztosítana plusz 150 lóerőt. A KERS mellett az előre meghatározott maximális átáramló mennyiséggel akarják szabályozni az autók fogyasztását.

Mindezek kivitelezése hatalmas költségekkel jár, a szakértők szerint mégis kifizetődő lehet, a felmérések szerint ugyanis a szponzorok szívesebben támogatnak környezetkímélő sportokat, továbbá a szériagyártás során is felhasználható tapasztalatok révén új gyártók érkezhetnek a Formula-1-be.

Míg a BBC szerint már három év múlva érkezhet az új motorszabály, a Motorsport Magazin úgy tudja, hogy a folyamat 2017-ig is elhúzódhat. A Formula-1 vezetője, Bernie Ecclestone viszont egyáltalán nem támogatja a kezdeményezést. "Nagyon jó motorok vannak a Formula-1-ben, ezért nem értem miért kellene változtatni, hiszen ez milliókba kerül és ezen kívül senki sem akarja. Lehet, hogy az lesz a vége, hogy mindössze egy gyártónak származik ebből hatalmas előnye."

Az FIA pénteken dönt a kérdésben, az esti díjkiosztó gála előtt.

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG