HÍREK
HÍREK : Prost: Vettel még sok bajnoki címet nyerhet, ha lehiggad

Prost: Vettel még sok bajnoki címet nyerhet, ha lehiggad

f1hirek.hu  2010.11.29. 12:45


A Forma-1 eddigi történetének legfiatalabb világbajnoka lett két héttel ezelőtt Sebastian Vettel Abu-Dzabiban, és a sorozat korábbi kiváló versenyzője, Alain Prost szerint akár az ő sikereit is felülmúlhatja a még mindig csak huszonhárom éves német - abban az esetben, ha kissé nyugodtabb lesz és kevesebbet hibázik.

Vettel az idei szezonban több futamon is az első helyről esett ki, főleg az autó műszaki hibája miatt, néhány esetben viszont ő követte el a saját versenye szempontjából végzetes hibát. Prost úgy véli, a bajnoki cím jó hatással lesz a Red Bull pilótájára, aminek köszönhetően jóval kevesebb hibával fog vezetni, és akár négy, vagy több világbajnoki címet szerezhet.

"Azt hiszem, igen, mert egészen kivételes volt, és most, hogy megnyerte a bajnokságot, másképp fogja látni a dolgokat, egy kicsit visszafogottabb lesz néha. Bizonyos futamokon talán több pontot fog szerezni, ezért azt gondolom, még erősebb lesz, mint most"- mondta az Autosport által idézett Prost.

Az ötvenegy Forma-1-es nagydíjon diadalmaskodó legendás francia a hétvégén Düsseldorfban a Bajnokok Tornája (Race of Champions) elnevezésű gálán testközelből is megcsodálhatta Vettel gyorsaságát, bár ketten nem mérhették össze erejüket, a sorsolás ezt nem tette lehetővé sem a nemzetek, sem az egyének versenyében.

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG