HÍREK
HÍREK : RoC 2010: Vettel és Loeb sem bírt az ismeretlen portugállal

RoC 2010: Vettel és Loeb sem bírt az ismeretlen portugállal

f1hirek.hu  2010.11.29. 12:43


Bekövetkezett a Bajnokok Tornáján (Race of Champions) az, amire valószínűleg senki sem számított: Filipe Albuquerque lett 2010-ben a Bajnokok bajnoka. Az ismeretlenségből előlépő fiatal portugál Sebastian Vettelt és Sébastien Loeböt is legyőzte a gála egyéni versenyszámában.

Egy kisebbfajta csodának lehettek szemtanúi mindazok, akik figyelemmel kísérték a 2010-es, Düsseldorfban rendezett Bajnokok Tornája egyéni versenyszámát vasárnap. Mert hogy Filipe Albuquerque végső diadalára még talán saját családtagjai sem mertek volna fogadni a gálaverseny előtt, az szinte egészen biztosra vehető.

Az esemény krónikásai is alighanem mind bólintottak egyet Albuquerque neve láttán, és gondolatban automatikusan behelyezték őt a futottak még kategóriába, miközben talán egy imát is elmormoltak magukban, hogy lehetőleg ne mutasson semmi látványosat a fiatal versenyző a pályán, nehogy véletlenül meg kelljen említeni nem éppen egyszerű nevét a tudósításokban.

Albuquerque viszont végig remekelt vasárnap, és legyőzte többek között a többszörös X-games bajnok és aktuális amerikai ralikrossz-bajnok Tanner Foustot, aztán pedig a hazai szurkolói előtt ünneplő (a világbajnok RB6-ossal is tartott egy rövid bemutatót a német) 2010-es F1-es világbajnokot, Sebastian Vettelt előbb a csoportkörben, majd az egyenes kieséses szakaszban is két vállra fektette. Végül nagy csatában a rali rekordvilágbajnokát, Sébastien Loeböt is legyűrte a döntőben, így mindenki általános megdöbbenésére ő lett 2010-ben a Bajnokok bajnoka.

Albuquerque tehát tett róla, hogy a motorsport összes szereplője és szurkolója egy életre megjegyezze a nevét, és felfigyeljen páratlan tehetségére. Vettelt egyébként szemlátomást frusztrálta is, hogy egy "névtelen" pilóta így csúfot űzött belőle hazai szurkolói előtt, és a helyszíni riporter azon kérdésére, hogy szerinte Loeb vagy Albuquerque nyeri-e majd a döntőt, kirívó gyorsasággal vágta rá, hogy Loeb. Az is feltűnő volt, hogy veresége utáni nyilatkozatában Vettel mindvégig egyszerűen "az a srácként" utalt az őt legyőző portugálra, feltehetőleg tehát fogalma sem volt arról, hogy ki az a srác név szerint, aki kétszer is legyőzte őt.
 

Vettel vasárnap nem az eredményeivel kényeztette el a német szurkolókat


Loeb is láthatóan komoly bajban volt egy pillanatra, amikor a döntő után a riporter megkérdezte tőle, hogy szerinte sokra viheti-e a jövőben Filipe, de aztán viszonylag gyorsan összerakta a képet és rájött, hogy Filipe bizonyára az a srác lehet, aki az imént elpáholta őt a pályán, és sietve rávágta, hogy hát persze, biztosan szép jövő előtt áll a fiatal tehetség.

Ami a Forma-1-es különítményt illeti, elmondhatjuk, hogy létrejött az, amit a beharangozóban írtunk, vagyis a 2010-es Bajnokok Tornája részben valóban a generációk harcáról szólt. A négyszeres F1-es világbajnok Alain Prost (55 éves) a csoportkörben kikapott a hétszeres világbajnok Michael Schumachertől (41), akit aztán a negyeddöntőben a nála is eggyel fiatalabb generációt képviselő Sebastian Vettel (23) ejtett ki a versenyből.

Heikki Kovalainen a vasárnapi versenynap első futamában a leintést követően csúnyán összetörte autóját, miután egy hajszállal kikapott Loebtől, és ezután már nem is ült autóba a nap során, noha komolyabb sérülések nélkül megúszta az egyébként méretes bukást.
 

Ennyit röviden, amúgy a rend kedvéért a 2010-es Bajnokok Tornája történéseiről és a cikkünk további részében szóljunk inkább arról, ami úgyis mindenkit igazán érdekel a mostani gálaverseny után. Vagyis: egyáltalán ki az a Filipe Albuquerque, hol volt ő eddig és vajon miért nem halottunk róla korábban, ha egyszer ilyen ügyes?

Filipe Miguel Delgadinho Albuquerque 1985-ben született Portugáliában. Jelenleg tehát 25 éves - két évvel idősebb, mint a regnáló F1-es világbajnok Vettel. Ezek alapján mondhatjuk ugyan rá, hogy fiatal tehetség, de mégis különösnek érezzük, hogy miközben a német már a motorsport legfelsőbb kategóriájának, az F1-nek a világbajnoka lett, addig a nála két évvel idősebb, de a jelek szerint hozzá hasonlóan tehetséges portugálnak eddig még csak a nevét sem halhatták a motorsport szurkolói. Különösebb magyarázat erre nincs, ha csak az nem, hogy Vettel jobb helyre született (Németország) tehetsége kibontakoztatásának szempontjából, mint Albuquerque.

Emellett Vettel mögött a kezdetektől fogva ott állt motorsportőrült édesapja, aki már gyermeke negyedik karácsonyára megvette annak első gokartját. Albuquerque ezzel szemben csupán 8 évesen, 1993-ban kezdett el gokartozni, akkor is csak saját kedvtelésből, hogy jól érezze magát.

"Saját kedvtelésemre, szórakozásból kezdtem el gokartozni, de aztán hamar komolyra fordult a dolog"- emlékezett vissza egy 2007-ben, az Autosport magazinnak adott nyilatkozatában Albuquerque saját pályafutása kezdetére, majd hozzátette: "Manapság nagyon nehéz szponzorokat találni a versenyzéshez, úgyhogy a Red Bull nélkül most valószínűleg otthon ülnék, és a vizsgáimra készülnék."

Tehetségük mellett ez az egy ugyanis még közös Vettelben és Albuquerque-ben - mindketten a Red Bull tehetséggondozó programjának felkaroltjai, ezért is lehet a németnek különösen is kellemetlen, hogy az idei Bajnokok Tornáján kétszer egymás után alulmaradt a portugállal szemben.

Albuquerque miután kétszer is megnyerte a portugál gokart-bajnokságot, 2005-ben a spanyol F3-ban a 6., a Forma Renault Európa-kupában az 5., a német Forma Renault-sorozatban pedig a 3. helyet szerezte meg az év végi összesítésben, és mindhárom kategóriában az év újonca lett. 2006-ban két versenysorozatban indult és mindkettőt megnyerte: ő lett az Észak-Európai Forma Renault és a Forma Renault Európa-kupa bajnoka, sikerei elismeréseképp pedig a Red Bull őt választotta az év juniorversenyzőjének.
 

Loebnek (jobbra) sem volt ellenszere a remek napot kifogó portugállal szemben


2007-ben a World Series by Renault-sorozatban is bemutatkozott az Epsilon Euskadi csapat színeiben, majd az utóbbi években az A1 GP portugál csapatának húzóembereként vitézkedett, 2009-ben például az összetettbeli 3. helyen végzett. 2009-ben került először kapcsolatba a Bajnokok Tornájával is, amelynek megnyerte az ibériai selejtezőjét, a portugál válogatón viszont csak második lett.

2010-ben Portimaóban viszont már sikerült megnyernie hazája válogatóját, és ami ennél is fontosabb volt számára, hogy Alvaro Parentével az oldalán megnyerte a Bajnokok Tornája dél-európai selejtezőjét, ezzel kvalifikálva magát és Portugáliát a düsseldorfi gálaversenyre, amit, mint tudjuk, aztán meg is nyert, ha már egyszer ott volt.

Annak idején Heikki Kovalainen F1-es pályafutásának elindításában is kulcsszerepet játszott, hogy az akkor még szinte teljesen ismeretlennek számító finn 2004-ben megnyerte a Bajnokok Tornáját. Kíváncsian várjuk, vajon Albuquerque jövőbeni pályafutására milyen hatással lesz a mostani, kétségkívül impozáns siker, aminek értékét még az sem csökkenti, hogy mégiscsak egy évadzáró gáláról van szó és nem egy vérre menő ki-ki versenyről, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy a legnagyobb ászok is mindent megtettek, hogy ők kerüljenek ki győztesen, ám ezúttal hiába erőlködtek.

Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!