HÍREK
HÍREK : Prost: Vettel többszörös világbajnok lesz

Prost: Vettel többszörös világbajnok lesz

formula.hu  2010.11.27. 11:54


A négyszeres világbajnok Alain Prost úgy gondolja, hogy amennyiben Sebastian Vettel egy kicsit lenyugszik és érettebb lesz, úgy minden esélye megvan arra, hogy újabb oldalakra is beírja a nevét a Formula-1 rekordjainak könyvében.

Az idei szezonban a műszaki hibái mellett néhány vezetői hibát is elkövető Vettel, Prost szerint a későbbiekben sokkal jobb pilóta lehet. Prostot a Race of Champions versenyén az újságírók arról faggatták, hogy Vettel képes lesz e négy vagy több világbajnoki címet nyerni.

„Úgy gondolom, hogy igen” – nyilatkozta Prost. „Ő kivételes pilóta, de egy kicsit nyugodtabbá kell válnia. Más hozzáállással lehet, hogy több pontot tudna szerezni, így én úgy gondolom, hogy ő sokkal erősebb lesz még.”

Prost ugyanakkor nem lepődött meg a másik német, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher gyenge szezonján. „Én nem vártam jobbat, mert tudom, hogy milyen nehéz visszatérni három év kihagyás után. Amit csinált az majdnem nagyon jó, majdnem kivételes. De a célja, hogy újabb világbajnoki címet szerezzen az lehetetlen, mert a csapat és az autó sincs ugyanazon a szinten, mint a Red Bull, a McLaren vagy a Ferrari. Szóval várjunk még, de ez egy hatalmas kihívás. De ilyen az élet, néha szükséged van olyan kihívásokra, amik lehetetlennek tűnnek. De lehet, hogy ez a cél azért egy kicsit túl magas.”

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG