HÍREK
HÍREK : RoC 2010 - generációk harca: Prost, Schumacher és Vettel

RoC 2010 - generációk harca: Prost, Schumacher és Vettel

f1hirek.hu  2010.11.25. 14:01


A motorsport szerelmesei számára igazi ínyenc csemegének ígérkezik a 2010-es Bajnokok Tornája, amelyen többek között három különböző korszak F1-es világbajnoka méri össze tudását. Prost, Schumacher és Vettel mellett Kovalainen is az F1-es mezőnyt képviseli a hétvégi gálaversenyen.

A Bajnokok Tornája egyidős minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnokával, Sebastian Vettellel, hiszen mindketten idén ünneplik, ünnepelték 23. születésnapjukat. A Fredrik Johnsson és Michéle Mouton által megálmodott gálaversenyt először 1988-ban rendezték meg, és azóta minden év végén elvarázsolja a szurkolókat és a rajt résztvevő pilótákat egyaránt.

"A Bajnokok Tornája mindig is kiemelt helyet foglalt el a motorsport-szurkolók naptárában. Ez egy olyan esemény, ahol rendszerint a Forma-1 és más kategóriák, mint a rali, a pályaversenyzés, a túraautózás vagy az amerikai NASCAR- és drift-bajnokság legnagyobb ászai gyűlnek össze minden év végén, hogy egyenlő feltételek mellett mérjék össze tudásukat. És mindenekelőtt persze, hogy jól érezzék magukat"- mutatta be mindazoknak a Bajnokok Tornáját a friss F1-es világbajnok, Sebastian Vettel, akik esetleg még nem ismernék ezt az év végi motorsportőrületet.

Egyenlő feltételek alatt azt kell érteni, hogy a versenyzők egy direkt erre a célra kialakított, párhuzamos nyomvonalú aszfaltcsíkon párbajoznak egymással két, teljesen ugyanolyan típusú és felszereltségű versenygép volánjánál. Először a csoportkört bonyolítják le a szervezők, majd következik az egyenes kieséses szakasz, ahol mindegyik párbaj győztese továbbjut a következő körbe, a vesztesek viszont egyből búcsúznak a további küzdelmektől. A végén pedig csak egy maradhat, a leggyorsabb pilóta mind közül, a Bajnokok bajnoka.

Idén első alkalommal a németországi Düsseldorf, egészen pontosan az ESPRIT Aréna ad otthont a kétnapos gálaversenynek, amit ezen a hétvégén, november 27-én és 28-án rendeznek meg. Szombaton 19 órától a kétfős nemzeti csapatok mérik össze tudásukat a Nemzetek Kupáján, majd vasárnap 13 órai kezdettel folytatódik a hétvége programja a fő műsorszámmal, az egyéni versennyel a Bajnokok bajnoka címért.

 Az első körök a düsseldorfi pályán

A Nemzetek Kupáját az elmúlt három évben a Schumacher és Vettel alkotta német Dream Team hódította el, amely idén tehát hazai szurkolói előtt gyűjthetné be zsinórban negyedszerre is a leggyorsabb nemzet megtisztelő titulusát Németország számára. Ráadásul, hogy a német szurkolók öröme végképp teljes legyen, az újdonsült F1-es világbajnok Vettel vasárnap egy kis pörgős-forgós-gumifüstölős bemutatóval is szolgál majd a düsseldorfi arénában, a világbajnok RB6-os volánjánál.

"Örömünkre szolgál, hogy a hétvégén lehetővé tehetjük Sebastian (Vettel) számára, hogy tartson egy kis bemutatót hazai szurkolói előtt azzal az autóval, amellyel megnyerte idén az F1-es világbajnokságot. Nincs még egy olyan esemény a motorsport-naptárban, ahol a szurkolók ilyen közelről szemlélhetnék a történéseket, és biztos vagyok benne, hogy a német fanatikusok üdvrivalgása még az F1-es autó bömbölését is elnyomja majd"- fogalmazott Fredrik Johnsson a gála főszervezője.

"Különleges érzés lesz a hazai szurkolóim előtt részt venni ezen az amúgy is különleges rendezvényen. Bődületes élményben lesz részünk, és remélem, Michael (Schumacher) és én hatalmas buzdítást kapunk majd a szurkolóktól. Az lesz a célunk, hogy negyedik alkalommal is megnyerjük a Nemzetek Kupáját, de bármi is történjék, elképzelni sem tudom ennél élvezetesebb módját egy ilyen nagyszerű szezon lezárásának"- mondta el Vettel az esemény hivatalos oldalán megszólalva.

 

Az újdonsült F1-es világbajnok a Red Bull versenyautóját is megtáncoltatja majd Düsseldorfban


Nagyon várja már a hétvégét a négyszeres F1-es világbajnok Alain Prost is, aki napjainkban, 55 évesen is aktív versenyzőnek számít, ám a Bajnokok Tornáján korábban még egyszer sem indult. Ennek fő oka az, hogy a Trophée Andros (a legendás francia jég-autóverseny), amelynek Prost évek óta az egyik legsikeresebb résztvevője, eddig minden évben ütközött a Bajnokok Tornája időpontjával.

Az egykori F1-es legenda mellesleg nemcsak a Trophée Andros versenyein indul évről évre, hanem különböző motorversenyeken is rendre rajthoz áll, és fő hobbijaként 150-200 kilométeres össztávú kerékpárversenyeket teker le 55 évesen. Prost fizikai állapotára tehát semmiképp sem lehet panasz a hétvégén, pláne, hogy saját elmondása szerint jelenleg 1-2 kilogrammal még könnyebb is, mint anno, amikor még az F1-ben versenyzett.
 

A pilóták általában nem csak a pályán teremtenek jó hangulatot

Prost ugyanakkor nem támaszt maga elé túlzottan nagy elvárásokat első, Bajnokok Tornáján való részvétele előtt. "Ez egy teljesen másfajta tapasztalat lesz számomra, mint amihez korábban az F1-ben vagy a jégversenyeken hozzászoktam. Itt futamról futamra egyik autóból ugrunk majd át a másikba, és egyből tövig kell nyomnunk a gázt. A legfontosabb persze az lesz ezen a hétvégén, hogy jól érezzük magunkat, de jó lenne azért legalább egy picikét versenyképesnek is lenni"- mondta a legendás francia.

A Lotus jelenleg is aktív F1-es pilótája, Heikki Kovalainen 2004-ben első F1-es pilótaként nyerte meg a Bajnokok Tornája egyéni versenyszámát, olyan klasszisokat legyőzve a pályán, mint Michael Schumacher vagy a rali rekordvilágbajnoka, Sébastien Loeb, így nem csoda, ha a finn is tűkön ülve várja már a hétvégi gálát.

"A Bajnokok Tornája különleges helyet foglal el a szívemben, mivel az, hogy 2004-ben legyőztem ezen a versenyen Michaelt és Sébastient, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a motorsport világa végleg felfigyelt a nevemre. A Forma-1-es pályám is ekkortájt indult be igazán"- emlékezett vissza 2004-es egyéni diadalára Kovalainen, aki 2006-ban Marcus Grönholmmal az oldalán a Nemzetek Kupáját is megnyerte már egy ízben.

Az eddig említett négy kiváló egykori és jelenlegi F1-es pilóta mellett olyan szupersztárok képviseltetik majd magukat a 2010-es Bajnokok Tornáján, mint a már említett, hétszeres rali-világbajnok Sébastien Loeb, a tizenegyszeres X-games aranyérmes Travis Pastrana, a Le Mans-i 24 órás verseny nyolcszoros győztese, Tom Kristensen, a háromszoros túraautó-világbajnok Andy Priaulx, az ötszörös gyorsasági-motoros világbajnok Mick Doohan vagy épp az első amerikai ralikrossz-bajnokság idei győztese, Tanner Foust. Nem akármilyen motorsportőrületre van tehát kilátás a düsseldorfi, több mint 50 ezer férőhelyes arénában.

A Race of Champions 2010-es mezőnye:

Pilóta Nemzetisége Eredményei
Sebastian Vettel német Forma-1-es világbajnok, 2010
Michael Schumacher német Hétszeres Forma-1-es világbajnok
Alain Prost francia Négyszeres Forma-1-es világbajnok
Sébastien Loeb francia Hétszeres rali-világbajnok
Mick Doohan ausztrál Ötszörös gyorsasági-motoros világbajnok
Tanner Foust amerikai X-games győztes és ralikrossz-bajnok, 2010
Heikki Kovalainen finn Forma-1-es pilóta, a RoC egyéni bajnoka, 2004
Tom Kristensen dán Nyolcszoros Le Mans-i 24 órás futamgyőztes
Andy Priaulx brit Háromszoros WTCC bajnok (túraautó vb)
Jason Plato brit Kétszeres BTCC bajnok (brit túraautó bajnokság)
Alvaro Parente portugál GP2 futamgyőztes
Filipe Albaquerque portugál A1 GP futamgyőztes
Jeroen Bleekemolen holland Kétszeres bajnok, Porsche Szuperkupa
Bertrand Baguette belga WSR-bajnok, 2009
Carl Edwards amerikai NASCAR NS-bajnok, 2007
Travis Pastrana amerikai Tizenegyszeres X-games győztes

Még nincs hozzászólás.
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77