HÍREK : A Red Bullt bosszantották a riválisok vádaskodásai |
A Red Bullt bosszantották a riválisok vádaskodásai
f1vilag.hu 2010.11.25. 09:39
A Red Bull főtervezője, Adrian Newey elmondta, hogy nagyon bosszantó volt számára, hogy riválisaik az egész szezonban árgus szemekkel figyelték későbbi vb-győztes versenygépüket, csak hogy találjanak rajta valamit, amit kifogásolni lehet a szövetségnél.
Az energiaital-gyárosok versenygépe már az első futamtól kezdve a riválisok célkeresztjében volt, hiszen az első perctől fogva egyértelmű volt az RB6 kimagasló fölénye, amit sokan nem tudtak hova tenni, így a legegyszerűbb az volt, hogy megpróbálták bebizonyítani, hogy nem felel meg minden tekintetben a szabályoknak, ami többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült nekik.
A legkeményebb össztűzben a nyáron, a Magyar Nagydíj után volt a csapat, hiszen mindenki azzal gyanúsította őket, hogy a megengedettnél jobban hajlik autójuk első szárnya, ami hatalmas előnybe repíti őket a „gyorsfolyású” ringeken.
Bár mindvégig tudta, hogy semmit nem találhat az FIA, hiszen minden szabályos az autón, Newey mégis elmondta, hogy felettébb bosszantó volt számára, hogy mindenki ujjal mutogatott rájuk, ami egy sajnálatos történés volt idei sikeres szezonjuk során.
„Nem zavaró, sokkal inkább bosszantó volt” – mondta a sztártervező a Red Bull Racing weboldalán. „Azt kell mondjam, hogy még soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót. A bajnokság nagy része arról szólt, hogy ujjal mutogattak ránk a paddock-ban.”
„Bosszantó mindez, de a lényeg az, hogy az első szárnyunkról egy mélyreható vizsgálat után egyértelműen kiderítette a szövetség, hogy teljesen szabályos, és kielégíti a regulákat. Mivel minden bejelentést komolyan kell vennie, az FIA ezt az ügyet is kivizsgálta, és az is kiderült, hogy amit csináltunk, az teljesen szabályos volt.”
A Red Bull kvalifikációs gyorsasága már az első versenyen szembetűnő volt, és a riválisok egyből elkezdték támadni a csapatot, azzal vádolták meg őket, hogy játszanak versenygépeik hasmagasságával, és az időmérő végén valamilyen, nem éppen szabályos módon, leültetik autóikat, ezzel nagyobb tapadást elérve.
Newey elmondta, hogy soha nem vizsgálta meg, hogy valóban javult-e a teljesítményük a Q3-ban az első két etaphoz képest, de határozottan cáfolta, hogy bármit is trükköztek volna, ami egyébként a gépátvételek során minden bizonnyal ki is derült volna.
„Ez egy mítosz” – folytatta. „Hogy őszinte legyek, nem vagyok abban biztos, hogy a Q3-as teljesítményünk más lett volna, mint a Q1-es illetve a Q2-es az időmérő edzéseken.”
„Nem foglalkoztam azzal, hogy beleássam magam a statisztikákba, de úgy gondolom, hogy ez egy olyan sztori, ami akkor kezdődött, mikor versenyzőink egyszer vagy kétszer javítottak a teljesítményükön a Q3-ban, és hirtelen mindenki erről kezdett el írni, így egy elfogadott ténnyé vált, anélkül, hogy bármi valóságalapja lett volna.”
„Néha ez azért lehetett, mert az első két etapban csak egy gyorskört futottunk a keményebb keverékeken, ezért úgy tűnt, más a helyzet a Q3-ban a lágyabb gumikon, de az alapötlet semmi több mint egy szimpla mítosz.”
Newey korábban többször is elmondta, hogy a 2009-ben bevezetett szabálymódosítások sokat segítettek nekik a felzárkózásban, illetve abban, hogy a középmezőnyből kitörjenek, és az idei évben megszerezzék a bajnoki címet.
Azonban jövőre ismét újabb szabályok jönnek – betiltásra kerül a dupla diffúzor illetve az F-csatorna, visszatér a KERS, és érkeznek a Pirelli gumik –, ami elméletben nem kedvezhet a Red Bullnak, ám Newey elmondta, hogy véleménye szerint ezzel nem lesz probléma.
„A sajnálatos dolog ezekben a változtatásokban, hogy mind megszorítások” – magyarázta.
„Betiltásra kerül a dupla diffúzor, ami már mindenki autóján ott van, így a tiltások miatt kisebb lesz a csapatok mozgástere, nem lesz hely annyi új ötletnek, de ez nekünk nem feltétlenül rossz dolog.”
„A gumik is megváltoznak, jövőre a Pirelli termékeivel fogunk körözni. Azonban igazából még semmit nem tudtunk ezekről az abroncsokról, hiszen a múlt heti teszten csak arra volt lehetőségünk, hogy kipróbáljuk őket.”
„Éppen ezért lehetetlenség megjósolni, hogy miként fognak teljesíteni, így nem is lehet köréjük tervezni az autót.”
|