HÍREK
HÍREK : Hamilton: Nem okoz nagy törést, hogy Sebastian túlszárnyalt

Hamilton: Nem okoz nagy törést, hogy Sebastian túlszárnyalt

motorsportal.hu  2010.11.24. 08:57


A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nem tudott bajnoki címet szerezni a 2010-es Formula-1-es szezonban, ráadásul még az egyik rekordját is elveszítette, az Abu-Dzabi Nagydíj után ugyanis Sebastian Vettel lett minden idők legfiatalabb bajnoka a száguldó cirkuszban. "Nem okoz nagy törést, hogy Sebastian túlszárnyalt ebben a kategóriában. Ez is egy fontos rekord, de a bajnoki cím még fontosabb, amit már senki sem vehet el tőlem."

"Pontosan emlékszem arra, hogy mennyi minden hárult rám 2008-ban, amikor Brazíliából visszatértem Angliába. Szerettem volna mindenkinek személyesen köszönetet mondani a gyárban, de nagyon sok rendezvényen kellett részt vettem, ami fizikailag kimerített. Szerencsére a győzelemből energiát lehet meríteni. Azt tanácsolom Sebnek, hogy élvezze ki a siker minden pillanatát. Sebastian jól bánik a sajtóval, ezért biztos, hogy megbirkózik az új helyzettel is" – idézi a Welt című napilap Hamiltont, aki biztos abban, hogy a német versenyző a jövőben kemény ellenfél lesz.

"Jövőre több futamot fog nyerni, mint eddig, és egyre több tökéletes versenyt fut majd. Persze mindent megteszek azért, hogy ebben megakadályozzam őt. Van néhány párhuzam köztem és Seb között. Abban a szezonban, amikor nyertem, én is hibáztam, egy évvel később azonban már kevesebbet. Seb elkötelezett a Red Bull iránt, én pedig a McLaren versenyzője vagyok évek óta" – folytatta a 14-szeres futamgyőztes.

"Kedvelem Sebet, aki egy remek sportember. Már a szezon előtt is mondtam, hogy Seb és én az új generáció tagjai vagyunk. Felkészültem, hogy évekig fogunk harcolni egymás ellen."

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG