Dávid Sándor - Szerintem... - Csak becslésem van arról, hogy amikor Sebastian Vettel Abu-Dzabiban áthaladt a célvonalon, vajon hány embernek szökött könny a szemébe? Első, heveny pillanatomban a fél világra gondoltam, később viszont, ezt az arányt már csak a német ajkú területekre szűkítettem.

Az már csak kicsit később jutott eszembe, hogy ilyen alapon, ha csak kicsit is ügyesebbek vagyunk, Vettelben akár "magyar" világbajnokot is avathattunk volna, vagy, ha az ő személyében nem is, a Red Bullt, ha idejében nekikezdtünk volna, magyar csapattá is átfesthettük volna. Nem hiszik?! Kár. Mert szerintem igen.

Most ugyanis, hogy az új alkotmány megalkotása napirenden van, és mindenféle (persze ellenőrizhetetlen) hírek is szárnyra kaptak például arról, hogy lesz benne valami a Szent Korona-tanból is, a dolog innen kezdve könnyen megoldható. Még csak Werbőczy-ig sem kell visszamennünk, elég, ha csak a szép emlékű Osztrák-Magyar Monarchia néhány évtizedéig rukkolunk vissza, és a Vörös Bika csapat fele máris a miénk! Nincs az olyan régen, amikor még közös csapatokkal indultunk világversenyeken, az meg pláne, hogy szerintem magyar versenyzőket, csapatokat nemzetközi színtereken máig osztrák egységekként tartanak nyilván.

Mert egy dolog, ahogyan mi tudjuk, és egy másik, ahogyan mások tudják. Csak a példa kedvéért mondom, hogy legutóbb (na, ez jó tíz éve volt!), de Rómában a lovas világbajnokságon, ahova már saját pénzemen mentem el, mert annyira nem érdekelte hazánk hírharsonáit, hogy újságírót küldjenek egy ilyen eseményre, szóval Rómában szinte már ölre mentem a világverseny sajtófőnökével, mert szerintem a díszes műsorfüzetben (szinte könyv volt) némely múltbéli jeles, szerintem magyar fogathajtó eseményeket egyszerűen leosztrákozott. Szerencsére mielőtt kitéptem volna egy rakoncátlan hajtincsét, (mutatós nő volt az illető), még idejében leforrázott: "Uram! Maga még nem hallott a monarchiáról?!"

Nyert. Hallottam.

És miután nem volt szándékomban hosszas értekezést folytatni a rendkívül elfoglalt hölggyel a Wiener-Neustadt-i (Bécsújhely) vívómester és lovagló tanárképző régmúlt évtizedeiről, bocsánatot kértem, és befogtam a számat. Miért pont én oldjam meg szerteágazó történelmünk homályos pontjait? Például azt a dilemmát, amelyet szlovák barátaink okoztak nekünk néhány évvel ezelőtt, amikor néhány olimpiai bajnokunkat átsorolták magukhoz. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nevezettek - szlovákok! No, ilyen alapon gondolom én a "Mateschitz" gárdát kissé magyarosítani, ha már másképp nem megy, hogy nekünk is legyen végre világbajnokunk.

Remélem, a Kedves Olvasó eddigre már rájött, hogy amit fentebb írtam az vicc - de szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy attól még nem hülyeség!

Hogy mennyire nem, annak igazolására hadd mondjam el, (talán megbocsátja nekem), hogy néhány évvel ezelőtt, amikor még Baumgartner versenyzett, Frank Tamásnak volt egy eredeti ötlete, mégpedig egy "K. und K." Forma-1-es csapatot létrehozni Baumgartnerrel és az osztrák Friesacherrel a Minardinál. A dolog sajnos, itt nem tárgyalandó okokból nem jött össze: amikor Friesacher jött, akkor Baumgartner már ment, pedig, ha egyesíteni tudták volna a támogatást meg az érdekeket, kisülhetett volna valami ebből az ötletből is.

De térjünk csak vissza a könnyekhez!

Mert tömegméretű, és csak felbecsülhető mennyiségű könnyeken belül, azt tudom pontosan, hogy két ember biztosan könnyezett Vettel fantasztikus győzelme felett. Az egyik maga Sebastian, aki később szóban is bevallotta, amit a kicsit is figyelmes nézők élőben is hallottak, hogy a sisak alatt oroszlán módra elbődült, majd sírt is egy sort, így szabadult fel benne a felhalmozódott rettenetes mennyiségű feszültség.
 

A másik konkrét örömkönnyeket hullató ember pedig "Herr Stremme", azaz kiváló német, sőt hamburgi barátom, Rolf volt, a felesége, az egyetlen élő magyar Dohnányi, Márta tanúsága szerint. Nem szokásom, de most kénytelen voltam a nevükön nevezni őket, mert másképp, egyesekben felmerülhetne a gyanú, hogy csak linkelek, pedig igaz a történet, mert én egyébként sem tudok kitalálni semmit, csak ami megtörtént azt tudom leírni. Mint például most, hogy Rolf, ez a derék sportember (élvonalbeli labdarúgó volt és nem nálunk, hanem az NSZK-ban), igazi kemény legény, fiatal korában harckocsizó tiszt, Vettelt látván hosszú percekig könnyezett a meghatottságtól, ő, akivel ez nem esett meg Schumacher egyetlen győzelme alkalmával sem! Meghatottsága csak akkor változott hirtelen haraggá, amikor Márta szelíden megjegyezte: "Így könnyű nyerni. Megvettétek a két Renault-t, és a kész!..."

Az ekkor kitört családi villongás további eseményeivel most nem untatnám az olvasót, majd a végeredménnyel, ha egyáltalán lesz vége, jelentkezem. Már csak azért is, mert ők jelenleg otthon vannak, Hamburgban, én meg itthon robotolok Pesten. De nem véletlenül, hanem azért idéztem őket, hogy megmutassam, milyen éles kettősség kísérte és fogadta Sebastian Vettel győzelmét. Amint azt egyébként már jelen dolgozatom címében is igyekeztem jelezni.
 

Mert nem férhet kétség ahhoz, hogy amit Vettel, és mögötte a Red Bull csapata egész évben, de főként ezen az utolsó világbajnoki futamon teljesített, az szinte emberfeletti, hihetetlen bátorságot, elszántságot és tökéletes mesterségbeli tudást követelő, világra szóló nagy tett volt. Mint írtam: valóságos hősköltemény, hősi eposz, ha úgy tetszik! Amelyben a hős, amint illik ezer veszélyen át, leküzdve minden ellent, sőt magát a hétfejű sárkányt is, elnyeri méltó jutalmát. A királykisasszonyról és fele királyságról egyelőre még nincsen szó, de gyanítom, hogy megbújnak ott valahol a háttérben.

Ami pedig magát a versenyt illeti, csak azt sajnálom, hogy előző írásomban már elmondtam szinte mindent, amit tudni illett a várható eseményekről, és most abban a hülye helyzetben vagyok, hogy csak ismételni tudom, mert ismételni kell magamat. Mert "...egy újszülöttnek minden vicc új!", és biztosan van néhány újszülött most is, aki nem olvasott még egyetlen sort sem tőlem, egyébként pedig jeles tanítómesterem, Szombathy Pista, (Isten nyugosztalja!) első dolga volt az agyamba vésni az a törvényt, ami a "l’Equipe" sportlap minden szerkesztőségi szobájának bejárata fölött ott virít(ott?): "Lapunk ma jelenik meg először!"

Ennek szellemében tehát: Mateschitz és csapata gyakorlatilag maga mögött tudhatta a teljes németajkú közönség rokonszenvét, ami nem kevés. Ez a közösség magában foglalja a német RTL televízió kitűnő stábját, amely azonos összeállításban dolgozik a Forma-1-ben évtizedek óta, és mestere a versenyzők menedzselésének a közvetítések által. Más szóval, az idény első percétől kezdve Sebastian Vettel oldalán állt, és soha, még a legnehezebb időszakokban sem, egyetlen pillanatra sem engedte el a kezét.

De a csapat és Sebastian mögött sorakoztak fel olyan szakemberek, mint Niki Lauda, Gerhard Berger (akinek a csapatában Vettel annak idején kezdett és első sikereit aratta), és nem utolsó sorban dr. Helmut Marko, volt Forma-1-es versenyző, akinek világbajnoki esélyeit egy felpattanó kő foszlatta szét, miután egyik szemére megvakította. Marko azonban soha nem szakadt el a versenyzéstől, versenyző iskolát tarot fenn, és a Vettelnek is egyszerre volt "apja", "pszichológusa", és barátja. Maga a csapattulajdonos is ugyanebbe a körbe tartozik, egységükben rejlik az az erő, amely ennyire feszített, hajszálakon múló versenyben is világbajnoki címhez segítette közös gyermeküket, Vettelt!

Ahhoz azonban, hogy az idény kezdetétől dédelgetett tervük valóra válhasson, elsősorban az kellett, hogy Vettel, aki évközben követett el szarvashibákat is, a sorozat végén hibátlan teljesítményt nyújtson. Mert támogatni, sőt megkülönböztetetten segíteni csak azt lehet, aki képes hozni magát, és megoldani a rá háruló feladatokat.

Ebben a tekintetben Sebastian Vettel teljesítménye már "schumacheri" magasságokba emelkedett. Ahhoz, hogy nyerni tudjon meg kellett ugyanis nyernie mind a négy, még hátralévő versenyt! És - lényegét tekintve - meg is nyerte! Mert amikor Yeonganban, Koreában elfüstölt alóla a motorja, akkor is elöl, nyerő pozícióban volt, a következő két versenyen pedig, így Abu-Dzabiban is rajt-cél győzelmet aratott.
 

Ezeket az eredményeket azonban csak úgy érhette el, hogy csapattársa, Webber már felhagyott azzal az éles versenyzéssel, amellyel év közben négy győzelmet is elragadott, ha úgy tetszik, előle. Amikor már végletesen kiéleződött a világbajnoki címért folyó verseny, attól kezdve Webber inkább kísérte, mintsem támadta volna Vettelt, annak ellenére, hogy a csapat igen kis támogatásával már világbajnok lehetett volna!

Ezt a támogatást azonban nem kapta meg. Bár a Red Bull, sőt maga a tulajdonos Mateschitz is fennen hangoztatta (és hangoztatja ma is), hogy az ő csapatánál "nincs csapatutasítás", (ellentétben a Ferrarival, amelynél van), enélkül Vettel nem lehetett volna világbajnok. Maga Webber is elszólta magát ebben a tárgyban Silverstone-ban, egyik győzelme után: "Nem is rossz ez egy második versenyzőtől! Nem igaz?!"

De. Ezzel együtt sokáig nagy szabadságot élvezett. Csak amikor "szorult a hurok", akkor derült ki, hol vannak ennek a szabadságnak a határai. Amelyeket maga Mateschitz jelölt ki, mondván: "Inkább elveszítem mind a két világbajnokságot, de nem utasítom Vettelt!" - arra, hogy támogassa Webbert a hátralévő versenyeken abban, hogy az ausztrál világbajnok legyen. Más szóval: a Red Bullnak nem kellett ausztrál világbajnok! Neki csak Vettel kellett, semmi más. Dupla, vagy semmi! - ahogy korábban írtam. És 19-re még lapot húztak, ami nagy bátorságra, és nagy hazardírozásra vall, de miután ez a lap egy alsó lett, az életben soha senki nem fog már emlékezni arra, hogy Vettel győzelme milyen hajszálon függött!

És nem fog emlékezni arra sem, hogy Webber, az ausztrál sem lesz már soha világbajnok. Annak ellenére, hogy jövőre is szerződtették, néhány millió dollárra, fájdalomdíjként. Aki látta Abu-Dzabiban unottan körözgetni a kilencedik (kb.) helyen, az tudja, miről beszélek. A közelébe sem ment az igazi küzdelemnek, talán akkor lett volna rá szükség, ha nincsenek elegen Alonso előtt, de jobb volt messze maradnia, mert hét ponttal többje volt, mint Vettelnek, s ha netán mögé érkezik, ott a baj!

Megint előző írásomat kell elővennem, amelyben azt írtam: "elég, hogy elébe keveredjen megint egy "Hülkenberg", és Alonso máris veszít." - mert látnoki szavaim ím beteljesültek.
 

Ezt a "Hülkenberget" ugyan Vitalij Petrovnak hívják, az első orosz versenyző a Cirkuszban, és egészen eddig, az utolsó futamig mindenki, boldog-boldogtalan rajta köszörülte a nyelvét (kivéve a gyevi bírót, azaz engem.) A sors viszont úgy hozta, hogy ez a sokak által lebecsült ifjú, (akinek "az ülése már ingott" a magyar kommentátorok szerint hosszú ideje,) ez lett Fernando Alonso harmadik világbajnoki címének a sírásója! Csak ment, csak ment a habzó szájjal mögötte vergődő spanyol előtt, mindegyre várván, hogy a nagynevű előd végre megtámadja, de miután ez nem következett be, vígan a célba vágtatott, ő, a "kis senki" a maga pompázatos Renault-ján, a haját tépő Alonso előtt. Aki, a kiszálláskor az arcát tekintve, minimum egy évtizedet öregedett ez alatt a verseny alatt!

Ehhez természetesen az egy "Hülkenberg"-en kívül többek is kellettek. Egy "nagyobb senki" például a másik Renault-ban, Kubica, akinek nem kellett olyan látványosan sokat javulnia, mert ő már járt máskor is elöl, aztán a két McLarenben Hamilton, és Button. Akik, mint az várható volt, nem kímélték magukat, és a Ferrarit sem! Hamilton egyenesen a győzelemre hajtott, és Button is megcélozta az első helyet magának, ellenük tehát nem igen volt mit tenni: világbajnokok, jó autókban, ők már Vettelnek való falatok voltak. Vagy inkább: lettek volna, ha végig bírják az iramot.
 

Alonsónak ugye, elméletben már a negyedik hely is elég lett volna, ami látszólag nem nagy követelmény. Induláskor ő volt a legközelebb a világbajnoki címhez, neki volt a legtöbb pontja. A múlt statisztikái azonban figyelmeztethették arra, hogy a hasonló szoros versenyeken nem a legesélyesebb szokott győzni! Őt is, meg a Ferrarit is. Domenicali nyilván ennek tudatában mondta a verseny előtt, hogy: "tudjuk mit kell tennünk, és meg is tesszük." Ez egészséges önbizalomra vall, ám a végeredmény azt mutatja, hogy volt valami, amit ha akartak is, nem tudták megtenni.

Nem tudtak ütőképes autót tenni a kétszeres világbajnok Alonso alá!"

Mint minden verseny után, Abu-Dzabi után is, sőt már közben is, elhangzottak olyan bölcs kommentárok, hogy "a Ferrari eltaktikázta magát", meg, hogy: "Ha már az elején a többiekkel kihozta volna Alonsót, akkor nyert volna" és hasonlók.

Nem tagadom, mindegyikben ott van egy lehetséges igazság szikrája, de mindegyik mondat "Ha"-val kezdődik, s emiatt nem is érdemes kimondani. Egyetlen dolog biztos: más lett volna a verseny képe.

És a másik: ugyanúgy Vettel lett volna a világbajnok!

Ez a verseny ugyanis nem taktikai verseny volt, nem is azon állt vagy bukott Alonso győzelme. Belejátszott ugyan minden: a két Renault hirtelen megtáltosodása - de vajon miért ne támogatták volna a Red Bullban dolgozó másik Renault-t, a testvért?!
 

És miért ne hajtott volna életre-halálra a kis Rosberg, és a két McLarenben Button és Hamilton?!... És valóban: ha Liuzzi nem gázolja le azonnal a balfék módjára megperdült Schumachert, akkor sem ezt a verseny láttuk volna. Hanem Vettel egy kört vert volna mindenkire... (Ez persze csak élc volt)

Itt nem volt titok, nem voltak váratlan "mesterhúzások". Itt egyszerűen az történt, hogy Alonso Ferrarija gyengébb volt mind a Renault-knál, mind a McLareneknél, mind a Mercedesnél! Aki ugyanis azt hiszi, hogy Alonso igyekezetében nem taposott lyukat a padlólemezbe, az téved, nem ismeri a spanyolt. Ha pedig a Ferrari ebben az éles helyzetben nem volt képes egy ütőképes autó alátolni, akkor nincs miről beszélni. (Hol volt Massa a másik Ferrarival?...)

Ezért aztán be is fejezem. Egy nagyszerű csapat "a sírból" is visszahozta Vettel győzelmét, a többiek mag nem tudták megakadályozni.

Nekem így is jó. Sőt talán jobb is így. A Ferrari már halomra nyerte magát a McLarennel együtt az elmúlt évtizedekben, s éppen ideje volt, hogy jöjjön egy új csapat, egy új nagycsapat, s egy nagyszerű új versenyző, aki ettől a pillanattól kezdve már részt kér nem csak a Forma-1 jelenéből, hanem a jövőjéből is!

Hajrá Vörösök! (Mert a szín az maradt.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés