Minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka, Sebastian Vettel elmesélte, hogyan ünnepelte bajnoki címét az elmúlt hét során, hogyan sikerült tisztáznia a szezon közbeni félreértéseket csapattársával, Mark Webberrel és szerinte mi az a tulajdonsága, aminek a leginkább köszönheti világbajnoki elsőségét.

- Hogyan töltötte a bajnoki cím megszerzése utáni néhány napját?
Sebastian Vettel: Még vasárnap alaposan kitomboltuk magunkat Abu-Dzabiban, majd rögtön - alvás nélkül - repülőre pattantunk, Ausztriában ugyanis már várt minket a hatalmas fogadás és a kérdések végeláthatatlan sora. Este itt is volt egy kisebb partink, majd másnap már Nagy-Britanniában teljesítettük ugyanezt a programot, ami viszont mégis nagyon különleges volt számunkra, hiszen itt tényleg az egész csapattal ünnepelhettünk együtt, közösen, beleértve a gyárunk minden dolgozóját, akik nélkül semmit sem érhettünk volna el a pályán. Szerda este én már újra repülőn ültem, vissza Abu-Dzabi felé. Bevallom, néha előfordult velem az elmúlt néhány napban, hogy miután elszundítottam az egyik repülőutamon, majd újra felébredtem, nem tudtam biztosan, hogy honnan utazom és hová. Zsúfolt napok voltak annyi szent, de a másik oldalról nézve a dolgot, rövid időn belül rengeteg embert boldoggá tettünk azzal, hogy velük ünnepeltünk, ami nagyon jó érzés volt.

- Egész idő alatt a csapattársával, Mark Webberrel utazott együtt. Volt rá alkalmuk, hogy átbeszéljék a szezon közbeni konfliktusaik okait?
- Rögtön a verseny után volt egy hosszabb beszélgetésünk egymással. Odajött hozzám gratulálni, és közösen megragadtuk az alkalmat, hogy leüljünk megbeszélni az évünket. Volt néhány dolog, ami engem bosszantott az idei év során, és volt néhány másik dolog, ami őt bosszantotta, úgyhogy volt miről beszélgetnünk, de mindent sikerült tisztáznunk. Nem mondom, hogy örökbe fogadjuk egymást a beszélgetés hatására, mert azért megvolt annak az oka, hogy évközben összezördültünk, de mindketten tiszteljük a másikat, és ez egy jó kiinduló alap lehet a folytatásra.
 

Vettel: Oké, hogy repülőn ülök, de hová is megyek?

- Ahová csak megy, ott sorra döntögeti a rekordokat: legfiatalabb futamgyőztes, legfiatalabb bajnok stb. Hogy csinálja, mi a titka?
- Hogy őszinte legyek, valójában ezek a rekordok nem túl fontosak számomra. Ami igazán számít az maga az, hogy megnyertem a bajnokságot. Senki sem tudhatja, mit hoz még számomra a jövő, de én nem is foglalkozom ezzel, egyszerűen örülök annak, amit már elértem. Tudom, hogy nem én vagyok a legidősebb versenyző a mezőnyben, de épp ezért nem tudhatom, hogy ahogy öregszem, nem lesz-e nehezebb ugyanilyen magas szinten teljesítenem.

- Nem gondolja, hogy a fiatal versenyzőkre, akik múlt héten teszteltek, eléggé nyomasztólag hathat, hogy ön ilyen fiatalon máris ilyen sok mindent elért?
- Természetesen nem szoktam ilyesmiken agyalni, és szerintem ők sem, mivel belülről ezt mindenki teljesen másképp éli meg. Igen, ha bizonyos távolból tekintünk az eddigi pályafutásomra, akkor valóban azt láthatjuk, hogy nagyon gyorsan ível felfelé, de valójában én belülről mindig csak a következő lépcsőfok megtételére koncentrálok. Ilyen módon az ember képes különválasztani a végrehajtandó feladatokat, és csak néha kell elemelnie a gázról a lábát, hogy körülnézzen, hol is tart. Néhány napja épp azon gondolkoztam, hogy mennyi idő is telt el azóta, hogy elkezdtem a TV-ben nézni az F1-et, aztán a fejemhez kaptam, és így szóltam magamban: ’Te jó ég, hiszen már nem is csak a TV-ben nézem, hanem magam is a részese vagyok! Sőt, én vagyok a bajnok!’ Ez egy elképesztő történet, még nem is sikerült teljesen elhinnem, hogy mindez velem történt meg.

- Abu-Dzabiban a levezetőkörében a gokartos időket emlegette fel a csapatrádión, és a nehéz kezdetet, amikor még mindenki furcsán nézett önre és az édesapjára, aki mindvégig ön mellett állt. Meg tudná mondani, miért épp ez jutott akkor az eszébe?
- Nos, abban a pillanatban örültem, hogy egyáltalán gondolkodni tudok bármiről is. Hihetetlen érzések lettek úrrá rajtam, nem is tudom megfelelően leírni ezt az egészet. Csak cikáztak az emlékek és a múlt kellemes képei az agyamban, és nagyon reméltem, hogy soha senki nem ébreszt majd fel ebből az álomból.

- Elérte élete célját: a Forma-1 világbajnoka lett. Hogyan tovább?
- Most egyelőre szeretném csak kiélvezni a győzelem ízét a családommal és a barátaimmal. Aztán egy kis idő múlva természetesen elkezdek majd a következő szezonra összpontosítani és arra, hogy megvédjem a bajnoki címemet.
 

Szülővárosában, Heppenheimben még a tetőn is a Vettel-rajongók lógtak

- Tudjuk, hogy nem létezik egyetlen olyan személyiségjegy sem, ami önmagában elég lenne ahhoz, hogy valaki bajnokká váljon. Önnek mi a fő erőssége?
- Erre a címre mindenképpen jó eséllyel pályázik az a tulajdonságom, hogy sohasem adom fel. Idén pontosan egyszer vezettem a bajnokságot: a legvégén, amikor igazán számított. Szerintem ma rengeteg kiváló pilóta szerepel a Forma-1-ben, akik közül a végén csak egy nyerhet, és ebben a versenyben a színtiszta sebesség csak egyetlen tényező a sok közül. Sok mindennek kell összejönnie ahhoz, hogy valaki bajnok legyen. Egy ilyen hosszú szezon során eljön az idő, amikor lankadni kezd az ember figyelme, és fontos, hogy ilyenkor újra fel tudja magát rázni, de a legfontosabb dolog, hogy sosem szabad feladni az önmagunkba vetett hitet. Én szerencsés vagyok, mert a csapat is mindvégig hitt abban, hogy meg tudom csinálni, még a legnehezebb pillanatokban is.

- Volt már rá lehetősége, hogy visszanézze felvételről az abu-dzabi versenyt?
- Csak részleteket láttam belőle. Vasárnap délután a mérnökeim és a szerelőim társaságában megnéztem az utolsó 15 kört, ami elég érdekes élmény volt, mivel ekkor az autóban ülve még fogalmam sem volt arról, hogy jelen állás szerint én leszek a bajnok. Vicces volt utólag látni a felvételeken a csapattagok feszült arckifejezéseit és Christian Horner csapatfőnök idegesen táncoló lábát. De végül mindannyian megnyugodhattak, mivel mindent tökéletesen csináltunk az idei évben, és nem hagytuk, hogy bárki is kizökkentsen minket a nyugalmunkból. Hogy mások mit tettek vagy mit nem, azzal nem foglalkoztunk, csakis a saját feladatunkra koncentráltunk és ennek meg is lett az eredménye. Persze biztos vagyok benne, hogy most sokan azt mondják majd, hogy csak a szerencsének köszönhetem ezt a bajnoki címet, de ha visszanézzük az egész szezon történéseit, akkor azt látjuk, hogy bizony nekem is voltak bőven balszerencsés momentumaim. Végső soron az döntött, hogy mi élni tudtunk a lehetőségünkkel, míg mások nem. Ez ilyen egyszerű.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés