Sebastian Vettel már csak a mosolyáért is megérdemelné, hogy világbajnok legyen – mellesleg, vezetni is tud.
Az utóbbi egy hét a sportág legifjabb bajnokának diadalmenetéről szólt, ami kezdődött az Abu Dhabi verseny utáni napon Salzburgban, és végetért a hétvégén a Vettelheimre átkeresztelt Heppenheimban, Seb szülőhelyén. Közben volt még egy teszt is az utolsó verseny helyszínén. Jó volt ott lenni a Hangar-7-ben Vettel ünnplésén, és jó volt látni a fotókat a többi eseményről is. Ez a srác tényleg hihetetlenül üdítő jelenség a Forma-1 mai, kicsit cyberré váló világában. Hát ki tud még ilyen felszabdultan mosolyogni, mint ő? Ha most végigpörgetjük magunkban a legfonosabb arcokat, biztos, hogy természetességből és mosolyból is Vettel lenne a bajnok.
Csak ne savanyodjon bele a rendszerbe!
Mert azért emlékezzünk vissza, a 19 éves Alonso, még minardis korában azért más volt. Most csupa összehúzott szemöldök és szuperkomolykodás. Massa csak mered maga elé. Vagy ott van Hamilton, aki szintén csupa vigyor volt első évében, amikor zöldfülüként szinte kizárólag a dobogón tudott végezni, és ringbe szállt a vb-címért. Ez a Hamilton is elveszett mára...
De érezhetően Vettel ebben is más mint a többi. Mintha ösztönösen tiltakozna az ellen, hogy bedarálja a gépezet, holott a Red Bull mindent a PR-re kifuttató rendszerében azért erre jó esély lenne. Ám nem, neki nincs menedzsere, ugyanaz a barátnője évek óta, gyakran hazajár a szüleihez aludni, a régi szobájába – ott álmodta meg azt is, hogy ő lesz a bajnok! (Más kérdés, hogy valószínűleg Alonso, Webber és tán még Hamilton is ugyanazt álmodta saját magáról azon a éjszakán...)
Szóval Vettel ragyogó versenyző, ragyog az arca, a fogsora – minden PR-t félretéve tényleg ő a legjobb reklámja most a Forma–1-nek.