HÍREK
HÍREK : Horner: Megérte kitartani az egyenlő bánásmód mellett

Horner: Megérte kitartani az egyenlő bánásmód mellett

f1hirek.hu  2010.11.17. 18:03


Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke - a nemzetközi szaksajtó és a közvélemény hatalmas nyomása ellenére - mindvégig kitartott 2010-ben (is) a csapata által képviselt sportfilozófia mellett, és még az utolsó előtti futamon, Brazíliában sem utasította Vettelt a bajnoki címre akkor matematikailag jóval esélyesebb Webber elengedésére. Végül neki lett igaza, hiszen éppen Vettel lett az, aki a Red Bull a konstruktőri bajnoki címe mellé az egyéni vb-címet is elhódította, míg Webberrel vélhetően lecsúsztak volna az egyéni trófeáról.

 "Én mindig mondtam, hogy egyikünknek sincs kristálygömbje, hogy tudhatnánk, mit hoz a következő verseny"- emlékeztette így utólag nyilván már jóval halkabb kritikusait Horner az általa év közben valóban sokszor elkoptatott szófordulatra, amellyel vissza-visszatérően azt igyekezett igazolni, hogy helyesen teszi, hogy csapatfőnökként mindvégig egyenlő bánásmódban részesíti pilótáit, még akkor is, ha úgy tűnt, azok éppen egymás elől vesznek el értékes pontokat.

Utólag már semmit nem kell igazolnia Hornernek döntése és a csapat filozófiája kapcsán, mert a végeredmény önmagáért beszél, a Red Bullé lett az egyéni vb-cím, mégpedig csapatutasítás nélkül. "Úgy gondolom, hogy a helyes módon szereztük meg az egyéni vb-címet, azzal, hogy hagytuk, hogy a pályán döntsék el egymás között versenyzőink, hogy ki a jobb."

"Brazíliában talán sokaknak úgy tűnt, hogy túl görcsösen ragaszkodunk a filozófiánkhoz azzal, hogy nem cseréljük meg pilótáink sorrendjét az élen, de mi mindig is egyenlő bánásmódban részesítettük őket, mivel szerintünk ez a helyes módja a versenyzésnek. Méltó módon nyertük meg a világbajnoki címet"- jelentette ki még egyszer Horner, aki végül sietve hozzátette, az elmondottakkal nem megszólni akarja azokat, akik másképpen cselekedtek az idei évben, mint ők (a Ferrari a Német Nagydíjon csapatutasítást alkalmazott - a szerk.), csupán felhívni rá a figyelmet, hogy csapatsorrend alkalmazása nélkül is lehet egyéni világbajnoki címet nyerni az F1-ben.

"De félreértés ne essék, elismerésem az összes vetélytársunknak, a Ferrarinak és a McLarennek, Fernandóval (Alonso), Lewisszal (Hamilton) és Jensonnel (Button) a volánjuknál, akik egytől-egyig kiváló ellenfeleink voltak, és nagyszerű küzdelemre sarkaltak minket az idei évben. Ezek a srácok versenyről versenyre a határokat feszegették, és mindig próbálták túlszárnyalni egymást - talán ezért is láthattunk idén valamivel több hibát, mint az előző években, de ettől vált igazán érdekessé ez a bajnokság, melynek végén beigazolódott, hogy a Red Bull a világ legjobb csapata"- húzta ki magát büszkén a csapatfőnök, akit az Autosportmagazin idézett.

Érdekesség gyanánt megemlítjük, hogy amennyiben Vettel az év utolsó előtti futamán, Brazíliában átengedte volna a győzelmet csapattársának, Webbernek és ezt követően a szezonzárón ugyanabban a sorrendben értek volna a célba a pilóták, mint ahogy célba értek, akkor a ferraris Fernando Alonso ünnepelhetett volna az idény végén világbajnoki címet.

Ez esetben ugyanis mindkét Red Bull-pilóta 249 ponttal zárta volna a bajnokságot Alonso 252 pontjával szemben, vagyis a Red Bull alighanem hoppon maradt volna az év végén. Következetes sportfilozófiájuknak köszönhetően viszont Sebastian Vettel révén ők örülhettek a végén. Az meg már más kérdés, hogy ettől függetlenül a Ferrari csapatsorrendes megközelítése is helyesnek bizonyult az idei évben (nekik idén csak így lehetett esélyük a Red Bull megszorongatására), még ha ez végül nem is ért a maranellóiaknak vb-címet.

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG