HÍREK
HÍREK : Stewart: Vettel egy igazi bajnok

Stewart: Vettel egy igazi bajnok

formula.hu  2010.11.17. 17:55


A háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart még néhány nappal ezelőtt, azt mondta, hogy Mark Webber lenne a megfelelőbb a Formula-1 világbajnokának szerepére, most azonban 180 fokos fordulatot véve azt hangoztatja, hogy Sebastian Vettel teljesen megérdemelten lett a 2010-es év világbajnoka.

„Úgy gondolom, hogy fontos a sport, a Formula-1 méltósága, amit az egész világon képviselnie kell a világbajoknak, és Vettel tökéletesen alkalmas erre a szerepre.”

Stewart véleményét a 23 éves Vettel Abu Dhabiban aratott szenzációs győzelme változtatta meg. „Megemelem a kalapom előtte, ő egyszerűen fantasztikus munkát végzett. Nem tudott hibázni, ő volt a leggyorsabb a versenyen, kontrolálta a sebességét és végül 10 másodperces előnnyel nyerte a futamot. Fernando Alonso és Mark Webber azonban különböző okokból kifolyólag elbukott, de hogy ez a sebesség vagy a stratégia miatt volt e azt ki tudhatja. Sebastian Vettel azonban teljesen megérdemelten lett világbajnok.”

Vettelnek azonban most egy másik szerepben, az uralkodó világbajnok szerepében kell bizonyítania, Stewart azonban úgy gondolja, hogy a 23 éves német ebben is sikeres lesz. „Ő egy nagyon barátságos személyiség és egy nagyon jó ember, és biztosan sokkal érettebb, mint azt az életkorábból gondolnánk.”

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG