HÍREK
HÍREK : Sebastian Vettel a pole-ban!

Sebastian Vettel a pole-ban!

motorsportal.hu  2010.11.13. 15:45


Az évadzáró hétvége időmérő edzésének első felvonásában Fernando Alonso volt a leggyorsabb, ám a címért harcolók folyamatosan váltották egymást a leggyorsabb körökkel. Bár már a Ferrari spanyoljának első helye is meglepetésnek számított, a végén jött az igazi meglepetés.

A bajnokesélyesek több perccel a vége előtt behúzódtak a bokszaikba, meghagyva a lehetőséget a kieső félben lévő versenyzők számára. Az utolsó pillanatban azonban épp az elején történt komoly változás. A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg, mindösszesen 61 századdal rosszabb időt telesített spanyol kollégájánál, amivel így végül a második helyen végzett. A harmadik legjobb kör Sebastian Vettel, míg a negyedik Lewis Hamilton nevéhez fűződött.

A kieső helyekről való megmenekülésért folyó harc leglátványosabban a két Toro Rosso versenyző között ment, akik közül Jaime Alguersuarinak sikerült megmenekülnie, hátrahagyván csapattársát, Sebastien Buemit.

A svájcival távozott Jarno Trulli, Heikki Kovalainen, Timo Glock, Lucas di Grassi, Bruno Senna, Christian Klien.

A középső szakaszban Fernando Alonso a hatodik helyre csúszott vissza, ami mellett a másik rossz hír számára, hogy egyik legnagyobb ellenfele volt a leggyorsabb. Sebastian Vettel hozta a tőle és az autójától elvárt eredményt, miközben mögéje Jenson Button, Nico Rosberg, Mark Webber és Lewis Hamilton sorakozott fel.

A vízválasztó ezúttal a Renault csapat lett, amely gárdának orosz pilótája, Vitalij Petrov bennmaradt, míg Robert Kubica kiesett. Vele együtt szállt ki Kamui Kobayashi, Adrian Sutil, Nick Heidfeld, Nico Hülkenberg, Vitantonio Liuzzi és Jaime Alguersuari.

A Top 10-es sorrendet eldöntő utolsó rész kezdetén Jenson Button és Lewis Hamilton rögtön 1:40 alá szorította az időt. Kettejük közül a 2008-as bajnok volt a gyorsabb, aki 1:39.582-őt futott. Mögéjük ekkor Fernando Alonso sorakozott fel, maga mögött tudva csapattársát, Felipe Massát.

Négy perccel a vége előtt a két Red Bullnak még nem volt mért ideje, de magabiztosságukat rögtön eredmény koronázta. Legalábbis egyik pilótájuk esetében. Sebastian Vettel azonnal átvette a vezetést, miután 1:39.448-as idővel az élre repítette versenyautóját, mialatt márkatársa, Mark Webber csak a negyedik legjobb időt tudta hozni. Vettel a második körében tovább javított, s ezzel bebiztosította első helyét.

Az ellenfelek a kerékcserék után szinte egyszerre érkeztek meg a pályára, a felvezető körön egymást akadályozták, de lassítani nem lassíthattak, mivel az idő lejárni készült. Bár a hajrában mindenkinek sikerült tiszta kört autózni, a német elsősége nem került veszélybe.

A 2010-es évadzáró futamon Lewis Hamilton indulhat a második helyről, míg Fernando Alonso a harmadikról, ami egyelőre a spanyolnak jelent jót, hiszen a helycserés támadásra készülő Mark Webber az ötödik helyre szorult.

Hely Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:40.318 1:39.874 1:39.394
2 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:40.335 1:40.119 1:39.425
3 Fernando Alonso Ferrari 1:40.170 1:40.311 1:39.792
4 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:40.877 1:40.014 1:39.823
5 Mark Webber RBR-Renault 1:40.690 1:40.074 1:39.925
6 Felipe Massa Ferrari 1:40.942 1:40.323 1:40.202
7 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:40.904 1:40.476 1:40.203
8 Michael Schumacher Mercedes GP 1:41.222 1:40.452 1:40.516
9 Nico Rosberg Mercedes GP 1:40.231 1:40.060 1:40.589
10 Vitaly Petrov Renault 1:41.018 1:40.658 1:40.901
11 Robert Kubica Renault 1:41.336 1:40.780
12 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 1:41.045 1:40.783
13 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:41.473 1:40.914
14 Nick Heidfeld BMW Sauber-Ferrari 1:41.409 1:41.113
15 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:41.015 1:41.418
16 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:41.681 1:41.642
17 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:41.707 1:41.738
18 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:41.824

19 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:43.516

20 Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:43.712

21 Timo Glock Virgin-Cosworth 1:44.095

22 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:44.510

23 Bruno Senna HRT-Cosworth 1:45.085

24 Christian Klien HRT-Cosworth 1:45.296

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG