HÍREK
HÍREK : Egyre többet költ az F-1-re a Red Bull

Egyre többet költ az F-1-re a Red Bull

a5.hu  2010.11.04. 16:15


Nesze neked, költségcsökkentés: miközben a versenyzéssel járó kiadások visszafogása céljából az elmúlt évek során folyamatosan megszorításokat vezettek be, és erről a csapatok is aláírtak egy önkéntes megállapodást, a Red Bull egyre több pénzt fordít a Forma-1-re.

A Daily Telegraph elemzése fényt derített rá, hogy míg az energiaital-gyártó cég 2009-ben "csak" 107 millió brit fontot áldozott a sportprogramjára, idén már 132 milliót költött el rá. A legnagyobb tétel a kutatás-fejlesztés volt, amire 57.2 millió fontot fordítottak (mondjuk ez meg is látszik az autójukon), de az alkalmazottaikat is elkényeztették: annak ellenére, hogy ugyanannyi, 592 fő szerepel a fizetési listájukon, mint egy évvel ezelőtt, a kifizetett gázsik összege 22 százalékkal nőtt, és már 45.9 millió fontot tett ki. Ebből 8 milliót állítólag a technikai igazgató Adrian Newey apanázsa tesz ki, bár a Red Bullnál könnyedén rávághatják, hogy ő bizony minden pénzt megér. Van is benne valami.

Egyébként a Red Bull korábban kitartott a mellett, hogy nem köt szerződést külső szponzorokkal, ám ez a hozzáállása azóta megváltozott, és idén 13.7 millió fonttal többet húzott be a támogatóitól, mint tavaly. Sőt, már egy névadó szponzort is tárt karokkal várnának, ilyen azonban egyelőre nem jelentkezett náluk.

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG