KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Német rali után

Német rali után

  2010.09.17. 16:41


Ebben a sportban az a legszebb, hogy minden egyes rali különbözik a másiktól.
 
Őszintén, nem tudtam, mit várhatok a Német Rallytól. Nap végén azt kellett megállapítanom, hogy ennek az aszfalt rallynak nem sok köze volt az aszfalthoz. Az utak a legtöbb helyen porosak voltak, máshol az aszfalt murvára emlékeztetett. Amit kigondoltunk, az a rally befejezése volt. Ezt teljesítettük. Mi minden fontos kilométert versenytempóban teljesítettünk és néhány pontot is szereztünk a végére.
 
Megint új dolgokat tanultam. Vétettünk néhány hibát, de ezen utólag már nem tudok változtatni. Magamtól kell megtanulnom a dolgokat, és a hibákból lehet a legtöbbet tanulni.
 
A rally előtt sokan megkérdezték tőlem, hogy mennyivel könnyebb aszfaltos rallyn vezetnem, úgy, hogy ezelőtt hosszú évekig a Forma1-ben versenyeztem. Azt kell mondanom, ez nem jelent sok előnyt. Nagyon jó volt Németországban ilyen gyorsnak lenni. Az utak keskenyek voltak, ezért végig kellett figyelni a szélére.
 
Ez nem volt könnyű. Nem is kérdés. Az elején ismét rá kellett találnom a saját ritmusomra.
 
Ez a rally nagyon változatos volt, ezért sokat követelt a pilótáktól, de örülök, hogy így ért véget, ahogy. Jó, volt két hibám vasárnap délelőtt és ezért Wilson megelőzött és megszerezte a 6. helyet. Néha rossz érzésem volt, hogy elvesztettem néhány pontot, de mint mindig, a legfontosabb az, hogy türelmes legyek és emlékezzek arra, hogy a hibák a tanulási folyamat része.
 
A jegyzeteink nagyon jól sikerültek. Nem volt velük semmi gondunk, aminek nagyon örültem.
 
Ez volt a Citroen C4-el a harmadik aszfalt rallym, a WRC-ben pedig a második. Elégedett vagyok, mivel sok tapasztalatot szereztünk. Azért is boldog vagyok, mert sikerült megszereznem életem első szakaszgyőzelmét is a rallyban. Nem tudom, hogy a többiek mennyire lassultak le a végére, de egy versenyzőnek a legjobb idő, mindig a legjobb idő.
 
Most rövid szünetünk lesz. A következő rally a naptárban Japán lesz, ami előtt nem fogunk tesztelni. Azt hallottam, ez a rally nagyon bonyolult lesz, mivel tartalmaz egy-két elég trükkös szakaszt.
 
Mint mindig, megpróbáljuk a legtöbbet nyújtani és megpróbálunk a lehető leggyorsabbnak lenni.
 
A cél továbbra is ugyanaz: célba akarunk érni!

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-