HÍREK : A Forma-1 hétköznapi hősei |
A Forma-1 hétköznapi hősei
f1-live.hu 2010.08.26. 10:03
Reflektorok, vakuk villogása, mikrofontenger. Igen, a pilótákról és a csapatvezetőkről ez a kép is eszünkbe jut.
A szerelőket pedig akkor láthatjuk, ha épp kereket cserélnek, vagy a pitben ülve szorítanak a pilótának, és a leintéskor ünnepelnek.
Pedig, aki egy jó szerelőcsapatot tudhat a soraiban, az a siker egyik záloga is egyben. Egy elrontott kerékcserem egy pillanatnyi hiba és a hétvége addigi munkája úgy foszlik semmivé, mint kártyavár a tornádóban.
A boxban folyó munka az évtizedek alatt egyre szervezettebb és gyorsabb lett. A csapat belső kommunikációs hálózatában minden szerelő elérhető, utasítható a pokoli zajban. A rádiókommunikáció mellett kerékcserekor kézjelek is egyértelművé teszik a feladat végrehajtását. A szerelők testi épségét épp úgy tűzálló overál és sisak biztosítja, mint a pilótákét.
A boxban az első feladat a pakolásé. A szerelők bepakolják, és üzembe helyezik a felszereléseket. A kamionból kitolják az autókat. Mindenkinek megvan az adott terület, amiért felel és egymás feladataiból is megtanulnak egyet, egyet, ha betegség, vagy más okból kiesne valaki a hétvégén a munkából.
Az autó elemeinek cseréje az ütközésekből eredendő károkat mérnöki felügyelet mellett javítják, és nem ritka a napi 18-20 órás műszak sem. Éppen ezekre a nagy terhelésekre felkészülve a fizikai állóképesség is fontos szerepet kap. A szerelők kisebb csoportokban járnak futni, nem egy esetben a pilótát is elkísérik az ehhez hasonló edzésekre. .A súlyzózás is mindennapos esemény. A csapat vezetése nem hagyja elpuhulni a személyzetet.
A családtól való távollétet is jól kell viselniük, mert gyakran hetekig vannak távol szeretteiktől. Különösen akkor igaz ez, ha két verseny között csak egy hét szünet van. Ekkor nincs idő hazatérni és nagyon feszített a munkatempó is. A szállodák, a repterek és a pályán kívül nem sokat látnak abból az országból, ahol épp versenyez a csapat. Igaz, nem is turistának szegődtek.
A szerelők kapcsolata a sajtóval ritka esemény. Ennek több oka is van. Az első, hogy nincs idő nyilatkozni, dolgozni kell. A paddock nyüzsgő életében folyamatosan folyik a munka. Miután minden feladatot adott időn belül végeznek, nincs idő a sajtó képviselőivel leállni beszélni. A másik, hogy az újságírók nem nagyon férnek a szerelők közelébe, pedig az ő szempontjukból ez nem lenne rossz - hiszen mindenről beszámolni - ez az ő feladatuk.
Végül a szerelő nem beszélhet a munkafolyamatokról, a napirendről, a technológiáról, a csapat belső gondjairól meg végképp. Szerződésükben a titoktartásra vonatkozó sorok épp úgy szerepelnek, mint a pilótáknál.
A leglátványosabb munka a kerékcsere, aminek lépéseit a végletekig gyakorolják. A kerékcsere első lépéseként a "nyalókás" ember kiáll a boxutca haladási sávjának szélére, de van, aki beljebb is merészkedik. Ez forgalomfüggő és jelzi a pilótának, hogy hova kell állnia. A nyalókára hasonlító tábla egyik oldalán az „Állj felirat”, míg a másikon a „Kapcsolj egyesbe, felirat olvasható.
Miután a versenyző beállt a szerelők közé, megkezdődik az igen gyors munka. Minden kereket három szerelő cserél. Az egyikük a kerékkulcsot kezeli, a másik leveszi a használt abroncsot, a harmadik pedig felteszi az új kerekeket.
Az esetleges szárny állásának megváltoztatásához is van külön szerelő. A szárnycserére is külön készülnek. Az autó emelését elől és hátul egy-egy szerelő végzi.
A pilóta sisakrostélyának megtörlése, a légbeömlők esetleges ellenőrzése és tisztítása is ekkor történik. Az autó lefulladása esetére is ott vannak a szerelők, akik, ha kell, újraindítják a kocsit. Miután mindenki elvégezte a feladatát, feltartott kézzel jelzi, hogy kész.
A nyalókás ember ekkor ellenőrzi a box forgalmát, majd, ha szabad az út, útjára engedi a versenyzőt. Mindez persze pokoli gyorsasággal zajlik, minden elvesztegetett tized vagy rosszabb esetben másodperc a győzelembe, értékes pontokba kerülhet.
A csapatok több ízben játszották el egymás átverésére a blöff kerékcserét is. Mindenki mindenkire figyel és ezzel a felek tisztában is vannak. A blöff abból áll, hogy a csapatok nagyjából megpróbálják kitalálni azt a körtartományt, amikor a riválist kerékcserére várják. Ezeket az elméleteket zavarja össze a rivális a következőképpen. .
A szerelők a blöff alatt eljátsszák, hogy kerékcseréhez készülnek. A rivális persze figyel, és nagyon nem érti a dolgot. Például egy lassú defektre gyanakszik, és erről értesíti a pilótáját is. A szerelők kinn állnak a kerékcserére készen, majd adott jelre visszavonulnak a pitbe. A látszólagos értelmetlen közjátékkal a rivális csapat megzavarható és néhány pillanatnyi kisebb zavart is okozhat.
A veszély szinte állandó a Hungaroringen. Az elszabaduló kerék idén jól példázza ezt. Tűzesetek is előfordulnak. Azt a szerelő, aki az autó elejét emeli fel, nem egyszer elütötték már. A nyalókás ember hibáiból is adódott már nem egy veszélyes szituáció. A csapat minden tagjára nagy értékű élet, és balesetbiztosításokat kötnek munkaadóik.
A szerelők a verseny után olyan rutinnal pakolnak össze, mint ahogy a kerékcseréket hajtják végre. A több tonna szerelés pakolása és szétszedése nem kis faladat.
Ami a béreiket illet az évi bruttó 30-40 ezer euró. Nem egy kiemelkedő összeg. Ez a kereset egy átlagos munkás éves bére pl Németországban, aki a nyolc óra munka után hazatér a családjához és nincs távol szeretteitől hetekig. A pontok után és a győzelemkor extra prémiumokat kapnak, ami arra sarkalja a szerelőket, hogy még jobbak legyenek.
Szervezettség, profizmus, gyorsaság és egy jó szerelőcsapat csodákra képes. Végezetül néhány felvétel a pitmunkáról, és annak veszélyeiről.
|