KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Finn rali után

Finn rali után

  2010.08.05. 10:29


Egy árok, ami sokba került

Hát, ez volt a második finn ralink és most próbáltunk bejutni a célba.
A cél annyi volt, hogy megtegyük az összes kilométert a murvás pályán. Ez sikerült is, de a másik célunk az volt, hogy pontokat szerezzünk, de ez nem sikerült.
Kár volt. Több kis hibát is vétettünk és így nem tudtunk bejutni a TOP 10-be, csupán csak szombat reggelig.

Ez egy nagyszerű verseny volt Finnországban. Az összes finn szurkolónak gratulálni szeretnék. Finnország egy igazi ralis ország. Többezer fan lengeti a zászlóját az út mellett reggel 6 órától kezdve. Fantasztikus érzés volt látni, hogy mennyien szurkolnak nekünk a honfitársaim. Még soha nem éreztem ilyen nagy támogatást ezelőtt seholsem és szerintem a többi finn raliversenyző is hasonlóan érez.

Idén másként zajlott a verseny. Két napot hosszú napot teljesítettünk, kora reggeltől késő estig. Úgy gondolom, hogy ez így jó volt. Mármint ez más volt, mint a többi versenyen. A sebesség, az az érzés és a ritmus passzolt egymáshoz.  Az is különlegessé tette a versenyt számomra, hogy most egy wrc autóval állhattam rajthoz. A Red Bull Citroen C4 egy nagyon jó autó. Minden pillanat élvezet volt.  Az egész autó nagyszerű volt!

Már a verseny elején volt egy kis problémánk az autóval. Nehezen vettem fel a verseny ritmusát. Próbáltuk megfelelően beállítani az autót, ami sikerült is később. A szakaszeredmények egész jók voltak és volt egy szép versengés a hetedik helyért Juha Kankkunen-nel is. Végülis tudtuk, hogy ő is nagyon gyors. Soha nem voltam teljesen elégedett az időkkel, de néhány szakasz nagyon jól sikerült, tehát egy kicsikét mosolyoghattunk.

Majd szombat reggel jött a Kolonkulma nevű szakasz. Hibáztam. Eléggé gyors szakasz volt és egy mély árokban végeztünk. Lehetetlen volt, hogy visszamenjünk az útra, próbálkoztunk, de közben az autó eleje összetört. Szerencsére rengeteg szurkoló volt, akikre számíthattunk.

Volt egy kis munkánk, úgyanis visszakellett rakni a négy kereket, de 10 perc szenvedés után szerencsére folytathattuk a versenyt. Minden jól ment, miután elhagytuk a szervízparkot. Értékes kilométereket teetünk meg. Nagyon jó dolog, hogy egy finn versenyző nyerte meg a finn ralit. Ez sokat számít a szurkolóknak.

Itt az ideje, hogy murváról aszfaltra váltsunk. A hétvégén Németországban fogunk tesztelni, aztán jön a következő kihívás. Aszfalton jobban érzem magam. Várunk és majd meglátjuk hogy miként alakulnak a dolgok Németországban.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-