HÍREK
HÍREK : Vettel tönkreverte a teljes mezőnyt a Hungaroringen

Vettel tönkreverte a teljes mezőnyt a Hungaroringen

motorsportal.hu  2010.07.31. 15:05


Sebastian Vettel vezetésével a Red Bull duója hozta el az első sort a vasárnapi futamra. Mark Webber mögül a Fernando Alonso - Felipe Massa páros rajtolhat.

Red Bull elsőséget hozott az időmérő edzés első szakasza, mely a korábban történtek tudatában nem egészen meglepő. Annál inkább az volt azonban Michael Schumacher és a Mercedes játéka, akik a kiesés ellen kénytelenek voltak feltenni a lágyabb gumikat, melyek végül is segítettek abban, hogy a duó megússza a Q1-et, de ez a fajta stratégia a legkisebb csapatok sajátja volt eleddig.

A jobban muzsikáló abroncsokat jobb helyeken az utolsó pillanatokra tartogatják, az, hogy a Mercedes máris bevetette, valóban azt jelenti, hogy nem állnak a helyzet magaslatán. Mindazonáltal meg kell említeni, hogy míg Schumacher csak 13. lett a trükkel, csapattársa, Nico Rosberg feljutott az élmenők mögé a negyedik helyre.  

Az etap kiesettjei: Kamui Kobayashi, Timo Glock, Heikki Kovalainen, Jarno Trulli, Lucas di Grassi, Bruno Senna, Sakon Yamamoto.

A második szakasz sem hozott újat az élen, ám valójában a kieső zónában sem. Habár a McLaren és a Schumacher név egyébként elég lenne a sikerhez, jelenleg mindketten bukóra állnak. A McLaren istállótól Jenson Button esett ki, aki már az első megmérettetésen is gondban volt. Schumacher pedig csak maradt ott, ahol volt mostanában.

Kiestek még: Rubens Barrichello, Adrian Sutil, Sebastien Buemi, Vitantonio Liuzzi és Jaime Alguersuari.

Barrichello kiesése mellett leginkább az a meglepetés, hogy csapattársa, a hírek szerint akár hamarosan lapátra kerülő Nico Hülkenberg ellenben tovább jutott a top 10-be.

Az első tízest eldöntő harmad elején Sebastian Vettel űridőt autózott. 1:18.773-as kezdése négy tizeddel volt jobb, mint csapattársáé, Mark Webberé. Hogy az őket követő Fernando Alonso már bele sem szólhatott a házicsatába az nem volt kérdéses. A spanyol kétszeres bajnok egy másodpercen kívül találta magát.

Ezzel, ahogy mondani szokás, el is dőlt az időmérő edzés első helye. A csapattárs megpróbálkozott, de ne tudott javítani a második lehetőségén.

Hely Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Kör
1 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:20.417 1:19.573 1:18.773 21
2 Mark Webber RBR-Renault 1:21.132 1:19.531 1:19.184 20
3 Fernando Alonso Ferrari 1:21.278 1:20.237 1:19.987 23
4 Felipe Massa Ferrari 1:21.299 1:20.857 1:20.331 25
5 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.455 1:20.877 1:20.499 25
6 Nico Rosberg Mercedes GP 1:21.212 1:20.811 1:21.082 21
7 Vitaly Petrov Renault 1:21.558 1:20.797 1:21.229 25
8 Robert Kubica Renault 1:21.159 1:20.867 1:21.328 22
9 Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 1:21.891 1:21.273 1:21.411 23
10 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:21.598 1:21.275 1:21.710 26
11 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:21.422 1:21.292
19
12 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:21.478 1:21.331
14
13 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:22.080 1:21.517
18
14 Michael Schumacher Mercedes GP 1:21.840 1:21.630
15
15 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:21.982 1:21.897
17
16 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:21.789 1:21.927
17
17 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:21.978 1:21.998
16
18 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 1:22.222

10
19 Timo Glock Virgin-Cosworth 1:24.050

10
20 Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:24.120

9
21 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:24.199

9
22 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.118

10
23 Bruno Senna HRT-Cosworth 1:26.391

9
24 Sakon Yamamoto HRT-Cosworth 1:26.453

9

Még nincs hozzászólás.
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT