HÍREK
HÍREK : Vettel: Remek a hangulat a csapatban

Vettel: Remek a hangulat a csapatban

motorsportal.hu  2010.07.23. 08:51


Sebastian Vettel és Mark Webber is hivatalos volt a Német Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciájára, ahol nyoma sem volt annak, hogy a két versenyző között nézeteltérés lenne. A Red Bull Racing fiatal versenyzője leszögezte, hogy "minden a legnagyobb rendben van."

"Megbeszéltük a dolgokat, és a sajtó is sokat cikkezett az esetről, de az a legfontosabb, hogy az emberek megértésék, hogy a csapatnak teljesen mindegy, hogy ki győz. A Red Bull számára fantasztikus volt, hogy Mark megnyerte a silverstone-i versenyt, az viszont kevésbé jó, hogy a sajtóban nem sok dicséret jutott nekünk." – jelentette ki a 23 éves pilóta, aki cáfolta a híreszteléseket, miszerint a viszály rányomta bélyegét a brigád hangulatára.

"Jó atmoszféra uralkodik a csapatban, függetlenül attól, hogy miket írtak az újságok." – tette hozzá Vettel, amire Webber is helyeselt.

"Nem nagy ügy az egész, kisebb dolgok pedig mindig történhetnek. Seb nem volt hibás a múltkori esetben. Azt sajnálom, hogy nem tudtunk kettős győzelmet szerezni, pedig ez is benne volt a pakliban. Mindig lehet tanulni valamit, miközben a legjobb csapatok ellen harcolunk a győzelemért." – vélekedik Webber.

Még nincs hozzászólás.
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!