HÍREK
HÍREK : Tarolt a Citroën Bulgáriában

Tarolt a Citroën Bulgáriában

vezess.hu  2010.07.12. 09:48


Sebastien Loeb nyerte a Bulgár-ralit, az évad első aszfaltos versenyét, miután az utolsó napnak 40 másodperces előnnyel vágott neki, amit mindenféle kockáztatás nélkül beosztott. Kétszer is mindössze negyedik időt autózott. A hatszoros bajnok pénteken félperces előnyt autózott ki, majd onnan végig kontrollálta a versenyt, magabiztosan nyert.

"Tökéletes volt - egy nagyon jó első nap, aztán két nap nehéz időjárási körülmények között, amikor az volt fontos, hogy tartsuk a ritmust és ne hibázzunk, ne kockáztassunk" - mondta Loeb, aki végül 29,5 másodperccel volt gyorsabb, mint csapattársa, Dani Sordo.

Ezzel már el is árultuk, hogy a spanyol pilótának sikerült megőriznie a pozícióját a tegnap hozzá szorosan felzárkózó Petter Solberg előtt, akivel ma komolyat vívtak - a célban azonban 6,8 másodperc maradt a gyári és a privát citroënes között. A francia gyár totális sikerét Sebastien Ogier biztosította be, aki behozta a Junior-csapat C4 WRC-jét a negyedik helyre.

"Amikor elkezdtük ezt a versenyt, Chris (most debütált az új navigátora) és én is nagyon idegesek voltunk" - mondta Solberg. "De azt kell mondanom, tökéletes munkát végzett."

Ez volt a Citroën eddigi legdominánsabb győzelme, de legutóbb más gyártótól is csak 1993-ban láthattunk ilyet. Akkor a Toyota autói sorakoztak az első négy helyen a Safari Rally céljában. A Citroën immár 47 ponttal vezet a Ford előtt a konstruktőri bajnokságban.

Idén ez már a negyedik, összességében pedig már az 58. győzelme volt Sebastien Loebnek, amellyel 151-re növelte pontjai számát az egyéni bajnokságban, ahol Sebastien Ogier megőrizte a második helyét (100 pont), míg Mikko Hirvonen (86 pont) a harmadik.

Hirvonen a bajnokságban ugyan a harmadik, de ezen a versenyen ebből semmi nem látszott. A Ford nem találta a ritmust, de a fő buktát a szombati rossz gumiválasztás okozta. "Keményen kell dolgoznunk, hogy fejlődjünk" - összegzett az ötödik helyezett Hirvonen. "Ma már csak teszteltünk egy csomó dolgot a későbbi versenyekre. Úgy gondolom, sokat tanultunk, ami segíthet a többi aszfaltos versenyen."

A finn mögött csapattársa, Jari-Matti Latvala és az első fordos versenyét teljesítő P-G Andersson végzett. A nyolcadik helyet a Turán Frigyes-Zsiros Gábor duó szerezte meg. A magyar párosnak ez mindössze a második világbajnoki és az első aszfaltos futama volt, ehhez képest simán verték az évek óta versenyző Matthew Wilsont.

Kimi Räikkönen végül nem jutott be a legjobb tíz közé. A finn még az első nap végén törte össze autóját. Szombaton a 26. helyről rohamléptekben zárkózott fel, ma is folytatta a nyomulást, de csak a 11. helyig jutott. Az utolsó szakaszon még nekicsúszott a partfalnak is, akkor fél percet veszített.

A 2010-es Bulgár-rali végeredménye:

1.  Sebastien Loeb      Citroën  3ó 2p 39.2 mp
2.  Dani Sordo          Citroën     + 29.5 mp
3.  Petter Solberg      Citroën     + 36.3 mp
4.  Sebastien Ogier     Citroën   + 1p 55.0 mp
5.  Mikko Hirvonen      Ford      + 3p 17.8 mp
6.  Jari-Matti Latvala  Ford      + 4p 28.5 mp
7.  P-G Andersson       Ford      + 5p 25.2 mp
8.  Turán Frigyes      Peugeot   + 7p 04.0 mp
9.  Matthew Wilson      Ford      + 9p 28.6 mp
10.  Henning Solberg     Ford     + 13p 06.0 mp


A bajnokság állása:

Pilóták:


1. S. Loeb          151 pont
2. S. Ogier          100 pont
3. M. Hirvonen     86 pont
4. J-M. Latvala    80 pont
5. P. Solberg       78 pont
6. D. Sordo         67 pont
7. M. Wilson        40 pont
8. F. Villagra        26 pont
9. H. Solberg        25 pont
10. K. Räikkönen   15 pont

Konstruktőrök:

1. Citroën                  232 pont
2. Ford                      185 pont
3. Citroën Junior Team  125 pont
4. Stobart                   98 pont
5. Munchis                 40 pont

Még nincs hozzászólás.
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG