KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Bulgár rali előtt

Bulgár rali előtt

  2010.07.10. 20:13


Az azfalt kihívás

A rövid júniusi szünet már el is múlt. Kicsit pihentem, de azért dolgoztam is. Természetesen jól esett a pihenés. Úgy érzem új erővel és energiával folytathatom a szezont.

Ez lesz az első WRC-s versenyem aszfalton. Csodát várnak tőlem az emberek, mivel én már elég sokat versenyeztem aszfaltos területen. De emlékeztetlek benneteket, hogy a rali aszfalt teljesen más terep, mint amiken én versenyeztem.

De mégis úgy érzem, hogy ez otthonosabb számomra. A tapadás sokkal jobb, de állandóan változik. Már alig vártam hogy aszfalton versenyezhessek, és most, eljött az idő itt Bulgáriában. Az az igazság, hogy Bulgária mindannyiunk számára új helyszín, viszont az élvonalbeliek nagyon, nagyon gyorsak - legyen szó hórón, murváról, aszfaltról, vagy bármiről.

Portugália után volt egy nemzeti versenyünk Olaszországban, ezután Franciaországban teszteltünk két napon keresztül. A  Lanterna Rali volt az első aszfaltos ralim, ahol tesztelhettem az autómat. Nagyon elégedett voltam az eredménnyel és az autóval kapcsolatban is jó érzéseim voltak.

Szerencsére fel tudtuk venni már a kezdetektől a verseny ritmusát. Az autó egyre jobb és jobb volt. A gyakorlás szempontjából ez egy nagyon fontos verseny volt.

A rali utáni teszten sok önbizalmat szereztem és meg tudtam ismerni az autó viselkedését aszfalton is.

Isztambul volt az első új hely a WRC szezonban, ahol fantasztikus eredménnyel zártunk. Természetesen ez az 5. hely volt az eddigi legjobb helyünk.

Nyilvánvaló, hogy Bulgária egy teljesen új helyszín mindenki számára. Talán ez segít nekem egy kicsit, de most csak a célomra koncentrálok. Az pedig az, hogy vasárnap be tudjuk fejezni a versenyt. Remélem majd egyre többet tudok kihozni az autóból, ilyen körülmények között is. Várjunk, és meglátjuk majd az eredményt. Az elmúlt három versenyen szereztünk egypár pontot és remélem hogy ezt tudjuk is folytatni.

Az első szakaszon meg kell találni a ritmust. Ez nagyon fontos. Már sok tapasztalatot gyűjtöttem, de még mindig szükségem van sok sok kilométerre az autóval.

Nos, legalább azt megígérhetem hogy jól fogunk szórakozni. Egész idő alatt úgy érzem hogy egyre többet és többet tudok a raliról. Bulgária után Finnország következik, szerintem ez a futam lesz a szezon csúcspontja.

Ezekben az időkben rengeteg pletyka lát napvilágot, hogy a verenyzők hol folytatják pályafutásukat. Ugyanaz a helyzet a Forma1-ben és a WRC raliban is. De azt kell hogy mondjam, én nem stresszelek ezen. Hagyom hogy az emberek azt higyjenek amit akarnak. Meghozom a döntésem, ha itt az idő. Elég annyi, hogy versenyezni fogok valahol, de még nem döntöttem.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-