KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Abu Dhabi Nagydíj

Abu Dhabi Nagydíj

  2010.07.01. 16:03


Ennyi volt. Az én történetem a Ferrarival múlt vasárnap véget ért, Adu Dhabi-ban. Örülök, hogy lehetőséget kaptam az álmom megvalósítására, de a jövő már új kihívásokat rejt. Az biztos, hogy nagyon sok szép emlékem fűződik Maranellohóz. Az elmúlt három évben sok versenyt nyertem, valamint 2 konstruktőri címet is megnyert a csapat. Sok barátot találtam a Ferrarinál, akikkel sok szép pillanatot megéltünk.

Igaz, ebben az évben nem így mentek a dolgok, mint ahogy vártuk. De ez a versenyzés, előfordul olyan év, amikor kicsit a helyzetünk. Az autónk nem volt versenyképes, de ennek ellenére csupán csak egy ponttal maradtunk le a konstruktőri harmadik helyről. Emellett azért egypár jó eredményt is hoztunk még ebben az évben, kezdve a Spa-i győzelmemmel. A csapatom bebizonyította, hogy tudja kezelni a nehéz helyzeteket is. 

Nem mentünk ugyan valami jól Abu Dhabi-ban, ezen a pályán hiányzott a tapadás és a leszorítóerő is. Ráadásul még a rázókövekkel is probléma volt. Tizenegyedik helyről rajtoltam, de sajnos csak tizenkettedikként fordultam el a rajt után. A pálya egyszerűen csodálatos, de nem sok előzési pont volt.    
Most mindenki teljes mértékben a következő szezonra összpontosít, de a Ferrari már több hónapja. Lesznek egypár változtatások is jövőre – a verseny alatti tankolást nem fogják megengedi és a gumik is lágyabbak lesznek, mint idén. A verseny elején elég nehéz lesz majd a nehéz kocsival versenyezni, nagyon fontos lesz majd a gumik tapadása is.

Már kilenc éve versenyzek a Forma1-ben. Még mindig versenyeket és címeket akarok nyerni. De én csak akkor maradok, ha találok egy olyan csapatot, aki tud egy versenyképes autót adni nekem, hogy harcba szállhassak a győzelemért. Meglátjuk majd mi fog történni az elkövetkező hetekben.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-