KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Japán Nagydíj

Japán Nagydíj

  2010.07.01. 16:02


A japán nagydíjon többet fejlődtünk, mint Szingapúrban, ahol még nem voltunk képesek felvenni a harcot a dobogóért, ez a 4. hely volt a maximum amit el tudtunk érni, és meg kellett elégednünk vele.

Amikor az autó ugyanaz marad, mikor már nem fejlesztjük tovább, a gumikra kell támaszkodunk.

Suzukában nem volt jó a leszorító erő, amit látni is lehetett az első szektorban, de a második és harmadik szektorban már egész jók voltunk. A verseny második felében elég erősek voltunk, szerencsére jól működött a lágy gumi.

A negyedik hely nagyszerű eredmény volt, a csapatnak szüksége volt az öt pontra, így meg tudtuk tartani a konstruktőri harmadik helyünket. Nem volt lehetőségünk a pódiumért harcolni. Nagyon sok problémánk volt az autóval az első etapban. Aztán a lágy keverék sokat segített, és Heidfeldet próbáltam megelőzni. Aztán jött a biztonsági autó, ahol van némi remény az újra rajtnál.

Sok baleset volt ezen a versenyen, de azt hiszem ez elég gyakori itt, Suzukában. Amikor vezetsz, mindig meg van a lehetőség arra, hogy hibázz, és ez olyan pálya ahol nagy árat lehet fizetni a hibáinkért, köszönhetőek a sebességnek.

Az utolsó két versenyen minden bele kell adnunk, hogy megtartsuk a harmadik helyünket, még ha a McLaren erősebb is. Nehéz lesz tartani velük a lépést Interlagosban és Abu Dhabiban. Azt nehéz lenne megmondani, hogy az F60-as hogy fog működni ezeken a pályákon, elég sok meglepetés ért minket már ebben az évben. Természetesen nagyon örültem volna egy dobogós helynek, mivel itt ünnepltem a 30. születésnapomat. Ez nagyon szép ajándék lett volna. Örültem, hogy Suzuka sok idő után végre visszatért a Forma1-be. Ezentúl  az lesz a legfőbb célom, hogy a maximumot kihozzam magamból és utolérjem Hamiltont a pontversenyben.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-