KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Német nagydíj

Német nagydíj

  2010.07.01. 15:59


Az átok, ami úgy tűnik követ engem, Németországban megint lecsapott. Csak néhány alkalommal tudtam befejezni a versenyeimet Hockenheim-ben és a Nürburgringen. A pontok, amiket szerezni tudtam volna, változtattak volna a bajnokság állásán. Vasárnap jó eredményre lett volna esélyünk, de üres kézzel távoztam: nyilvánvalóan, nincs szerencsém ezen a pályán.

Az F60-ason bevezetett újítások rendben voltak, de ennek ellenére még mindig magas árat fizetünk azért, hogy megfelelő legyen a leszorító erő. Az időmérő nagyon nehéz volt, mert állandóan változtak a körülmények, bár a feltételek mindenki számára ugyanazok voltak: a Q1-ben és a Q2-ben fontos volt tudni, hogy mikor kell a pályára menni, miközben a Q3-ban úgy döntöttünk, hogy jól megtankoljuk az autót, mert arra nem volt lehetőségünk, hogy az első sorokból rajtoljunk vasárnap.

A verseny elején jó helyen voltam Felipe mögött és mindkettőnknek lett volna lehetősége, hogy pontokat szerezzünk. Egy bizonyos pontnál, amiről még nem tudjuk, hogy mikor volt, egy törmelék be ragadt a kocsim fűtőtestébe és átlyukasztotta azt. A 14. körben megkértek a boxból, hogy csökkentsem a fordulatszámot, majd a boxkiállásom után kezdtem veszíteni a telesítményemből, addig a pillanatig, míg le nem állt a kocsi.

A 29. körben összeütköztem Sutillal, amikor a boxból hajtott ki, amikor én éppen érkeztem; próbálta védeni a belső ívet, de az autóink összeütköztek és az első szárnyából letört egy darab, valamint az én oldalam is kissé megrongálódott.

Ezekkel a széles szárnyakkal elég könnyű összeütközni és eltörni őket. Adriannal megbeszéltük a dolgot és megegyeztünk abban, hogy ez egy normális verseny balesetnek minősül.

A következő verseny Magyarországon lesz. Hagyományosan ez egy finn versenynek is minősül részben, mert rengeteg vidéki ember van a lelátókon. Egy új hátsó szárnyat kapok, ami Felipe autóján jól működött és további fejlesztéseket is viszünk oda. Az F60-asnak jól kell mennie a Hungaroringen, mert sok lassú kanyar van azon a pályán; továbbá, kicsit magasabb hőmérsékletnek kellene lennie, mint ami Németországban volt: nagyszerű volna megint dobogón állni.

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!