KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Monacoi Nagydíj

Monacoi Nagydíj

  2010.07.01. 15:58


Nem vagyok túlzottan boldog a 3. helytől! Igaz, hogy az idei évad legjobb eredménye ez a Ferrarinak és nekem is, viszont ez nem jelent újdonságot nekem. Nekem úgy igazán a győzelem számít, mivel a pontversenyben nagyon elhúzott néhány pilóta.

Látszik, hogy megérte az elmúlt hetek kemény munkája! Jú úton járunk és ezt mindenki tudja. Még van pár változtatnivaló az autón, de szerintem nemsokára a dobogó legfelső fokára tudunk majd felállni. A Török nagydíjra újabb fejlesztéseket végzünk a kocsival és lehetelőleg mégjobban versenyképessé fogja tenni a kocsit.

Monacoban az időmérő nagyon sokat jelent nekünk, hiszen 25 ezreddel maradtam le Button mögött! És így csak a második rajtpozíciót tudtam megszerezni. Monaco olyan pálya, hogy a győzelemre annak van a legnagyobb esélye, aki a pole pozícióból rajtol. Ráadásul kifogtam a koszosabb ívet, ígyhát egy hellyel lejjeb csúsztam. Barrichello megelőzött és az egész futam alatt mögötte versenyeztem. Ezután még bekövetkezett egy kis probléma  box utcában és itt rengeteg értékes másodpercet vesztettem. Szóval mégnagyobb hátrányba kerültem Rubens mögött.

Nagyon értékes pontokat szereztünk ezen a hétvégén és az a legfontosabb, hogy mindkét autó beért a célba. Mégpedig nagyon jó helyeken. Én a 3-on, Felipe pedig a 4-en.

Hétvégén rallizni megyek Olaszországba, amit már nagyon várok. Megszeretném köszönni a Scuderiának ez a fantasztikus lehetőséget! A téli raliversenyek után ez lesz az első, hogy száraz aszfalton fogok versenyezni.

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-