KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Kínai Nagydíj

Kínai Nagydíj

  2010.07.01. 15:57


Sajnos nem tudok mit mondani a Kínai Nagydíjról. Hihetetlenül szomorú vagyok, hogy ez volt sorozatban a harmadik futamunk, amalyiken nem szereztünk pontokat. Ennél rosszabb már nem lehetne a helyzet.

Az edzéseken rengeteget szenvedtünk. A leszorítóerő ismét problémkat okozott, viszont az egyensúly rendben volt! Amiket kaptunk új elemeket, azokat a szombati nap folyamán teszteltem. Úgy éreztem, hogy a kocsi jobban ment az új elemekkel.

Mivel a KERS-t kivettük az autóból, ezért fontos tizedeket veszítettünk. A verseny alatt is sokszor voltam mások háta mögött, és akkor a KERS sokat segíthetett volna.

0 ponttal utazunk Bahrainbe. A csapatnak erősen kell dolgozniak és nekünk is mindent bele kell adnunk. Barcelonába új csomagokkal érkezünk és remélhetőleg jól fogunk teljesíteni.

Ez a két esős verseny nem jött túl jól. Én szeretek vízes aszfalton vezetni, d enem most. Mivel nincs az autónak elég leszorítóereje és így sokkal nehezebb vízes úton versenyezni.

Bahrainben szerencsére nincs sok esély az esőre, ami megnyugtat. Még télen itt rengeteget teszteltünk, ami most nagyon jól jöhet számunkra. Az előző két Barcelonai versenyt a Ferrari nyerte!!! Remélhetőleg most folytatódik a sorozat.

Kínában igaz, hogy nem szereztünk pontokat, viszont nagyon örültem egy dolognak: Vettel győzelmének. Igazán rendes srác, megérdemelte a győzelmet

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-