KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Abu Dhabi előtt

Abu Dhabi előtt

  2010.07.01. 15:55


Az utolsó verseny Adu Dhabi-ban lesz, és szokásos módon, most is a legtöbbet szeretném megadni a Ferrarinak, a legjobb helyezés érdekében. Megpróbáljuk a lehető legjobban lezárni ezt az évet, és remélem, hogy meg tudjuk szerezni a konstruktőrök bajnokságában a 3. helyet, amit a McLaren vett át a Brazil Nagydíj után.

Nem lesz könnyű, mivel nagyon nehéz verseny elé nézünk.
Ezen kívül, Brazíliában mindkét cím eldőlt, így talán lesznek majd olyan versenyzők, akik kicsivel többet kockáztatnak majd a szokásosnál. A többieknek még mindig fejlődött az autójuk, amíg mi azt az autót használjuk majd, amit Magyarországon használtunk július végén.

Számos elvárások vannak a Yas Marina körül, de nehéz bármilyen jóslatokba bocsátkozni, mert itt először versenyzünk még. Látjuk, hogy a szervezők sokat dolgoztak a világítás szempontjából, ami nagyon érdekes, de egyben nekem nagy kihívást is jelent. Ezen kívül lesz még egy nagy kihívás. A versenyt világosban fogjuk elkezdeni, azonban a végére már a mesterséges fények fognak világítani nekünk.

Mint már korábban írtam, itt az ideje, hogy búcsút intsek a Ferrarinak három év után. Büszke vagyok az elért dolgainkra, különösen a 2007-es világbajnoki és konstruktőri, valamint a 2008-as ugyancsak konstruktőri címünkre.

Ebben a szezonban az autónk nem volt olyan versenyképes, mint szerettünk volna, de legalább sikerült nyerni egy versenyt, és legalább pontokat is szereztünk. Remélem szép helyezéssel tudjuk lezárni ezt a szezont, amit nem fogtok elfelejteni!

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!