KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Brazíl előtt

Brazíl előtt

  2010.07.01. 15:55


Interlagos hagyományosan kedvez a Ferrarinak, és remélem, hogy ez ebben az évben se változik majd. A kritikus pont az aerodinamikai leszorítóerő beállítása lesz, hogy stabil legyen a kocsi fékezés közben. Az utolsó kanyarban főleg nagyon fontos, mert ez vezet rá a hosszú célegyenesre, ahol remélem a KERS nyújt majd némi előnyt. 

Kétségtelen, hogy ehhez a pályához fűződik karrierem legszebb emléke. Két évvel ezelőtt ugyanis itt nyertem meg a világbajnoki címem. Általában Brazília az utolsó versenyhelyszín a naptárban, de idén máshogy lesz. Nagyon szeretem a klasszikus pályákat, olyan, mint Spa és Suzuka. Lehet hogy Interlagos nem annyira technikai pálya, mint az előző kettő, mégis nagy kihívást jelent számomra. Óramutató járásával ellentétes irányba megyünk, és még az időjárás is kiszámíthatatlan. 
 
Az a célom, hogy felállhassak a donogóra, ami nem lesz könnyű. Egyre nehezebb a dolgunk, ugyanis a többi csapat napról – napra többet javul, miközben mi még ugyanazt az autót használjuk több hónapja. Előfordul, amikor rettentő erősek a többiek, de az is, amikor ők is ugyanilyen problémákkal küszködnek, mint mi. 
 
Szombaton ünneplem a 30. születésnapomat. Egy szép helyezés remek ajándék lenne, de ez nem csak tőlem függ. Megpróbáljuk megtartani a konstruktőri harmadik helyünket. Végezetül még annyit, hogy a születésnapomat a barátaimmal és a családommal szeretném majd megünnepelni, itt Európában.

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!