KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Európa előtt

Európa előtt

  2010.07.01. 15:53


Idén a nyári szünetünk a szokásosnál hosszabb volt, így alkalmam nyílt feltöltődni a szezon hátralévő részére. Az első hetet a finnországi ralis kalandomnak szenteltem, és a végeredmény ellenére nagyon jól éreztem magam, és rengeteg tapasztalatot szereztem.

Mókásnak találtam, hogy a rali legrangosabb versenysorozata épp a hazámban állomásozik, és számtalan Ferrari drukker jött ki szurkolni. A verseny után a családommal és a legközelebbi barátaimmal töltöttem egy kis időt, közben pedig edzettem is, hogy formában maradjak.

Valenciában új csapattársam lesz, Felipe helyett, akinek ezúton még egyszer mielőbbi gyógyulást kívánok, hiszen szeretném, ha mihamarabb visszatérne a pályára. A másik Ferrarit ezúttal Luca Badoer vezeti majd. Már régóta ül Forma 1-es autóban, hiszen tesztpilóta, és most boldog, hogy élesben is lehetőséget kapott. Biztos vagyok benne, hogy remekül fog boldogulni.

Magyarországról egy szép eredménnyel távoztunk, ami lehetővé teszi a 3. helyért való küzdelmet a konstruktőrök között: ez a reális cél, amit a csapat kitűzött maga elé a hátralevő versenyeken. Nagyon bízom abban, hogy idén legalább egy versenyt sikerül nyernem. Egy harmadik helyet Monacóban, és egy másodikat a Hungaroringen már elértem. Magyarországon nagyon úgy tűnt, visszatérünk az utóbbi 2 év forgatókönyvéhez, és ismét Ferrari-McLaren csatát láthatunk. Nem gondolom azonban, hogy ez az Európa Nagydíjon is így lesz.

Valencia egy tipikus utcai pálya, bent a város közepén. Éppen ezért különbözik a magyar pályától, és gyorsabb is. Ebben az évben az ilyen típusú, utcai pályákon dobogón tudtam végezni, kivéve Melbournet. (Kimi ide számítja a Hungaroringet is, a lassabb átlagsebesség miatt-a szerk., Vé). Tavaly pocsék versenyem volt itt, motorhiba miatt kiestem, de idén akár a dobogó is összejöhet.

A dobogó a reális célunk, persze tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz egyszerű. A kritikus kérdés ismét csak a rajtpozíció: ezen az aszfaltcsíkon különösen fontos, hogy a tiszta ívről rajtolunk-e, hiszen a pálya az év többi részében nem versenyzésre használatos. A verseny alatt fontos lesz a teljesítmény egyenletessége is: nagyon könnyű apróságokon elpazarolni az értékes időt. Várhatóan a páratartalom és a hőmérséklet is magas lesz, ami még inkább megnehezíti a dolgunkat.

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!