KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Kína előtt

Kína előtt

  2010.07.01. 15:50


Ez az első ilyen alkalom, amikor az évad elején tavasszal utazunk a Kínai Nagydíjra. Nekem ez nem nagy változás. A célom minden egyes futamon az, hogy pontokat szerezzek és minnél jobb helyen végezzek a futamon.

Kína eddig számomra egy nagyon jó kis pálya volt. De amióta az új pályán versenyezünk, azóta nem nagyon tudjuk a megfelelő beállításokat megtalálni. 2007-ben győzelemmel zártam a Kínai Nagydíjat. Remélem, hogy most Sanghajban végre jó eredményeket érünk el.

A pontállásról csak annyit szeretnék mondani, hogy még bármi megtörténhet. Egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Még rengeteg futam lesz és bármi megeshet. 2 versenyt már megtettünk és 15 van hátra. Semmi ok az elszomorodásra.  Az a lényeg, hogy most összeszedjük magunkat és minnél több pontot gyűjtsünk össze.

Ugyebár mostmár nem lehet tesztelni az autóinkat és így nehezebb a dolog. Sok az új szabály, miattuk meg nehéz felzárkózni a többi csapat mellé. Szóval a pénteki napok az egyik legfontosabbak a versenyhétvégék során!

Az első emberhez képest 15 ponttal vagyok lemaradva. Kínába viszünk néhány vadonatúj elemet és remélhetőleg gyorsabbak leszünk miattuk.

A többi csapatok közül is készültek páran Kínára. Habár nem lehet semmit se következtetni ebből. Ki tudja. Remélhetőleg sikerül felzrákóznunk.

Visszarepültem Svájcba a Maláj Nagydíj után, hogy a családommal és a barátaimmal tölthessem a szabadidőmet.  Nagyon jó volt újra jéghokizni és egyéb dolgokat csinálni.
Csütörtökön érkezek Kínába. Megpróbálunk nyerni és a dobogó legfelső fokára állni!!!

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!