KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Spanyol előtt

Spanyol előtt

  2010.07.01. 15:49


Ez egy kicsit több mint egy évvel ezelőtt amikor az utolsó Formula 1-es versenyemet megnyertem.Barcelonában 2008-ban, a legjobb hétvégém volt a  Ferrarival: pole pozíció, győzelem és leggyorsabb kör.Azóta számos alkalommal kerültem nagyon közel-gondolok itt Magny-Cours-ra, Montrealra és Spara-de egy vagy több ok miatt soha nem sikerült megcsinálnom.Ez szomorú, egy versenyző soha nem veszíti el a vágyakozást a győzelemre és én újra érezni akarom ezt olyan hamar amennyre csak lehet.

4 futam után Európán kívül mindg nagyon szép hogy visszatérhetünk a Régi Világba.Továbbá nagyon szeretem a Catalunyia-i pályát is, mert itt már kétszer nyerhettem a karrierem során.Nagyon jó volt hallani a csapattól hogy az új aerodinamikai csomag elsőre pozitív eredményeket mutat.Nagyon érdekes lesz az autót kipróbálni a Pénteki szabadedzésen.Vezettünk már ezen a pályán Márciusban ebben az évben, de mindig nagyon nehéz hogy megértsük a tesztekből hogy ki nagyon erős a mezőnyben.Továbbá sok autó eléggé megváltozott azóta.Az új aerodinamikai csomaggal több leszorítóerőnk lesz az első négy futamhoz képest, de szintén majdnem mindenki új fejlsztésekkel mutatkozik majd.Majd meglátjuk ki végzett jobb munkát.

Az aerodinamikai teljesítmény kritikus a Catalunya-i pályán egy jó köridőben.Ez egy elég megeröltető pálya technikai szempontból és szükséged van egy jó autóra hogy versenyképes legyél.A jó időeredmény fontos hogy megelőzzük azt hogy beragadjunk a mezőnyben az összes előjövő kockázattal, egy helyzettel mint ez a rajtnál; ezért megfizettünk már Bahreinben.A tapadás soha nem könnyű Barcelonában, de most meglátjuk hogy a KERS segíthete könnyebbé tenni.Egy olyan pályán mint ez különösen az elején okoz nehézséget.

Eddig csak 3 pontot szereztünk. A hatodik hely Bahreinben egy tisztességes hely volt, de tudjuk hogy sokkal magasabbakat kell elérnünk.Néhány napot Svájcban töltöttem. Edzettem és figyelemmel követtem a jégkorong világbajnokságokat, amiket idén Svájcban tartottak meg.Nyilvánvalóan Finnországnak kiabálok. Hétfő este nagyon jól játszottunk és nyertünk Kanada ellen: ez a meccs megmutatta hogy soha nem szabad feladni és harcolnod kell a végsőkig. Ez az amit a Ferrarinál teszünk majd.

Holnap elmegyek Londonba hogy megnyissam az új Ferrari Boltot a Regent utcában. Csütörtökön Spanyolországba fogok utazni. Ez egy nagyon izgalmas hétvége lesz.

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!