KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Jordánia előtt - Csütörtökön

Jordánia előtt - Csütörtökön

  2010.07.01. 15:48


Oké, szóval soha nem gondoltam volna, hogy egy ralihelyszín akár nyaralás-számba is mehet egyszer, de azt kell mondjam, hogy most itt, Jordániában fantasztikusan telnek a napjaim. A shakedown után volt lehetőségem pihenni kicsit a szállodám teraszán, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Holt-tengerre.  

Ha ennyire mozgalmas az ember élete, jól esik olykor teljesen kikapcsolni, kiüríteni az agyad, és nem gondolni semmire. Mégis, mi értelme utazgatni különféle helyszínekre, ha arra sosem fordítasz időt, hogy igazán körülnézz? Az életem eddig folyamatos körforgás volt a pályák, repülőterek, és szállodák között; de most elhatároztam, hogy idén élvezni is fogom a világjárást.

Jordánia teljesen új kihívás számomra, de ez rendben van így, hiszen többé-kevésbé minden versenyhelyszín ismeretlen nekem ebben az évben. Azt hozzá kell tegyem, hogy a raliban uralkodó atmoszféra, és maga a munkamódszer is teljesen eltérő a Forma-1-étől, de a kihívás ettől csak még nagyobb számomra.

A ma reggeli shakedown-on például azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen még mindig  annyira kevés távot vezettem le a Citroen C4-emmel - lényegében csak pár száz kilométert, és ennyi - most pedig itt vagyok, hogy nekivágjak egy olyan murvás versenynek, ami még a komoly szakértők szerint is meglehetősen kemény lesz.  Szóval, azt hiszem, lesz pár érdekes napunk Jordániában, de a lényeg az, hogy tanuljunk, hiszen csak úgy hirtelenjéban nem lehet komolyabb időket futni itt.

Azt is el kell mondanom, hogy nagyon bejön nekem a rali világa eddig,  de  a Forma-1-gyel összehasonlítani  totálisan lehetetlen - mert az nagyjából olyan lenne, mintha egy négyzetet akarnék egy háromszöghöz viszonyítani -, de mintha minden egy kicsivel nyugodtabb és barátságosabb lenne itt. Mindenki szívélyesen fogadott és fogad, mégis úgy érzem, itt mindig marad számomra némi tér az egyedüllétre is.

A ma reggeli shakedown elég durva volt - a pálya meglehetősen egyenetlen -  de láttunk már ilyet, felkészülésnek jó volt. Számomra a legfontosabb dolog most is az lesz, hogy befejezzem a versenyt - főleg ezen a speciális helyszínen -, de ehhez minimum az kell, hogy minden egyes szakaszt kiismerjek. A terepszemle jól sikerült, bár kicsit meleg volt, mert a légkondicionáló nem működött a bejárásra használatos autómban. Furcsa módon, a shakedown-on jóval elviselhetőbb volt a klíma, ugyanis a Citroen C4 tetején van egy jókora rés, amielyen a hideg levegő egészen jól be tud áramlani...

Én még mindig azon a szinten állok jelenleg, ahol több időre van szükségem, ám ha egyszer minden együtt lesz - és volt is már pár jó pillanatom, amikor elkezdtek a dolgok működni -, akkor futhatok majd néhány tisztességes időt is. Kívánjatok nekem szerencsét...

Írta Kimi, 2010 március 31-én.

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!