KIMI blogbejegyzései
KIMI blogbejegyzései : Artic rali után

Artic rali után

  2010.07.01. 15:42


Egy tapasztalattal több. Az Artic Rally jött és ment. Jó hangulatban és egy tapasztalattal gazdagabb vagyok.

Egy nagyon jó tesztünk volt azelőtt, hogy Rovaniembe mentünk. Ez jó hangulatot adott nekem és sokkal jobban megbíztam az autóban. Majd megkaptuk az üléseket. Az alapvető beállítások készen lettek és elmentünk Tunturiba, hogy annyi kilométert töltsünk az ülésekben, amennyi lehetséges. Semmi több.

Jó volt, hogy Sordo ott volt. Csak remélni tudtuk, hogy pontosan ott tartunk, ahol kellene. A végső játékban láttuk, hogy mennyivel vagyunk Sordo mögött, de miután réjöttünk erre a dologra, végiggondoltunk mindent. Amire most szükségünk van, az több, mint kilométerek és rá fogunk jönni a megfelelő dolgokra.

Volt egy baklövésünk, amikor a második szakaszon voltunk. Ez teljesen az én hibám volt. Félreértettem az utasítást és ezután nem csinálhattuk vissza semmit. Szerencsére kicsi kárt csináltunk és sikerült visszatérni. Köszönet a havat ellapátoló embereknek és a szerelőknek!

Az út nagyon király volt! Jó volt látni, hogy mekkora a tömeg, akik támogatnak minket. Ahhoz képest, hogy csak 5 ralim volt, nem voltak az időeredmények katasztrófálisak. Mikor valami újat tanultam, óvatosabban vezettem. Fogjuk látni majd, hogy mennyivel vagyunk jobbak az idény közepén.

Ezután jó lesz Svédországba menni. Meglátjuk majd, hogy mennyit fejlődtünk, de az idény még csak most fog kezdődni. Gyorsabbaknak kell lennünk, mint a gyakorló versenyen.

Csak egy tipp; nézze meg mindenki az általunk forgatott videót – A Jégember kalandjai Finnországban. Laforgattuk, hogy mik történtek Tunturiban.

A következő megálló a FIA megbeszélés Párizsban; sajtósok és fotózások. Ezután csakis a svéd ralira fogunk koncentrálni.

Olyan lesz, mint az Indy – Uraim, indítsák be a motorokat!

 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!