HÍREK
HÍREK : Mark Webber rajt - cél győzelmet aratott

Mark Webber rajt - cél győzelmet aratott

motorsportal.hu  2010.05.09. 16:55


Az ausztrál versenyző a starttól vezetve megnyerte a Spanyol Nagydíjat. Mark Webber mögött a Ferrari versenyzője, Fernando Alonso ért célba, akit pedig a fékproblémával küszködő Sebastian Vettel követhet a dobogóra, miután Lewis Hamilton két körrel a vége előtt defekt miatt kiesett a versenyből.

Mark Webber rajt- cél győzelmet aratott, azok után, hogy a rajtnál ezúttal sikeresen megtartotta a kvalifikációs edzésen elért első helyét. Mögéje ekkor csapattársa, Sebastian Vettel sorakozott be sikeresen. Ezt a pozíciót azonban a kerékcsere alkalmával Lewis Hamilton elvette tőle, s a német így visszaszorult a harmadik helyre, ahol végül le is intették őt.

De ehhez kellett az is, hogy a futam végén Hamilton defekt miatt a falnak hajtott és a második helyről kisesett, a Red Bull ugyanis fékproblémákkal küszködött, s egy extra kerékcsere mellett egyre csak lassulni kényszerült. Így végül Fernando Alonso a dobogó második fokára állhatott fel a két Red Bullos közé.

Vettel dobogómentésében  Michael Schumacher volt nagy segítségére, aki miután a kiállásakor megelőzte az addig előtte álló Jenson Buttont, csak nagy csata és sebességvesztés árán tudta csak feltartani.

A végére Button feladta, így az ötödik helyen, Schumacher után futott célba. Mögötte tornyosult Felipe Massa Ferrarija, aki szintén még a szituáció kialakulásakor megpróbált közel kerülni hozzá, de a végére már nem erőltette a brazil sem.

A hetedik helyen intették le Adrian Sutilt, akit az a Robert Kubica követ, aki a rajtnál legelni küldte Nico Rosberget. Az ifjú németnek nem sikerült jól az egész hétvégéje. Szinte mindig lassabb volt ezúttal csapattársánál, Michael Schumachernél, és a futamon pedig csak a 13. helyet tudta megcsípni.

Pontokat csípett viszont Rubens Barrichello, aki szombaton már a Q1-ben távozott. Az utolsó értékelhető helyen ezúttal Jaime Alguersuari futott be.

A száguldó cirkusz gladiátorai legközelebb egy hét múlva, Monacóban mérik össze tudásukat.

Hely Versenyző Csapat Kör Különbség
1 Mark Webber RBR-Renault 66 Győztes
2 Fernando Alonso Ferrari 66 +24.0
3 Sebastian Vettel RBR-Renault 66 +51.3
4 Michael Schumacher Mercedes GP 66 +62.1
5 Jenson Button McLaren-Mercedes 66 +63.7
6 Felipe Massa Ferrari 66 +65.7
7 Adrian Sutil Force India-Mercedes 66 +72.9
8 Robert Kubica Renault 66 +73.6
9 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 65 +1 Kör
10 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 65 +1 Kör
11 Vitaly Petrov Renault 65 +1 Kör
12 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 65 +1 Kör
13 Nico Rosberg Mercedes GP 65 +1 Kör
14 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 64 +2 Kör
15 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 64 +2 Kör
16 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 64 +2 Kör
17 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 63 +3 Kör
18 Timo Glock Virgin-Cosworth 63 +3 Kör
19 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 62 +4 Kör
Ret Sebastien Buemi STR-Ferrari 42 +24 Kör
Ret Karun Chandhok HRT-Cosworth 27 +39 Kör
Ret Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 18 +48 Kör
Ret Bruno Senna HRT-Cosworth 0 +66 Kör
Ret Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 0 +66 Kör

A start előtti eseményekről:

Nico Rosberg a mérnőkével egyeztetett: A rajtról beszéltünk, és még nem tudjuk, hogy mi lesz, de úgy fest, hogy a helyzet adja majd. Több lehetőséget is átvettünk, de még nem döntöttünk.
Az autóm nem tökéletes, mert alulkormányozott, ami nekem nem tetszik. Csalódott vagyok, hogy 0,1 másodperc volt a lemaradásom Kínában, most 1,5. Nem zavar, hogy Michael egy tizeddel gyorsabb, a Red Bull előnye viszont igen!

Felipe Massa indulóban a rajtrácsra: Remélem jó versenyem lesz, és boldog lennék a pontokkal. Mindent megteszek azért, hogy mindent kihozzak a lehetőségekből.

Jenson Button: A Red Bullt nagyon nehéz elkapni, de mindent ki akarunk hozni a lehetőségekből (Német RTL)

Sebastian Vettel a rajtrácson nyilatkozott: Majd meglátjuk mi lesz, hosszú és nehéz verseny elé nézünk, a piszkos felén állok a pályának, ami egy jó rajttal mondjuk nem jelent hátrányt, igaz előnyt sem. Nem tudom mi lesz a rajtnál, és nem mondhatom el, mit tervezek, mert ezt csak én tudhatom!  :)

Ross Brawn: Nehéz lesz jó helyezést elérnünk, kemény verseny előtt állunk. A dobogó sincs túl közel. A Ferrari és a McLaren a legfőbb ellenfelünk, (Német RTL)

Webber a rajtrácson nyilatkozott: Bízom benne, hogy jó versenyem lesz. Ha az első kanyar után az élen leszek jó esélyem lesz a győzelemre, csak magam mögött kell tartanom Sebastiant, Lewist és Fernandót.

A lágyabb gumik fél másodperccel gyorsabbak, így vélhetőleg mindenki lágyabbal fog rajtolni. Az első tíz a szabályok szerint azzal az abronccsal rajtol, amivel a leggyorsabb körét teljesítette.

Az F-csatorna hasznos lehet a rajtnál, mert elég hosszú az egyenes. Hamilton terve, hogy az első kanyarban mnegelőzi a Red Bull autóit.

Heidfeld Sky: Schumi nemcsak az időmérőn volt jobb, egész hétvégén! Michael higgadt, és nem hozza ki semmi a sodrából. Ez nem, rossz, máshogy áll a dolgokhoz, mint régebben.

Nico viszont bosszús volt, hogy lemaradt, de ez nekünk jó, mert így többet akar majd elérni, és mindent belead.

Nehéz néha megérteni hogy mi miért van, most Michaelnek kedvez minden jobban. Nem akarom Nicót bántani, de Barcelonában soha nem volt jó, Michael viszont hatszor nyert.

A keréktávot nem Michaelnek építették át, lehet hogy jobban kedvez neki, de szó sincs arról, hogy csak neki fejlesztenek!

Schumacher is megszólalt a futam előtt: Egész hétvégén jó volt az autóm sikerült olyan beállításoikat találni, amelyek kedveznek nekem, és így javítani tudtam, jó íveket választhattam.

Rosberg ezzel szemben nemrég kijelentette, hogy: "Egy kis lépést tettünk hátra"

13:16 Nick Heidfeld nyilatkozott a Sky Sportnak Vettelről: Az évad előtt Sebastian még laza volt, most jól látható, hogy nagy nyomás nehezdik a vállára, de a legjobb autóban ül, így nincs oka erre. A Red Bull egész este dolgozott, és tervezte a versenyét, hogy minden tökéletes legyen.Senki nem ülhet a babérjain, azért a győzelemet is meg kell szerezni...

Még nincs hozzászólás.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.