HÍREK
HÍREK : Totális Red Bull uralom az időmérő edzésen

Totális Red Bull uralom az időmérő edzésen

motorsportal.hu  2010.05.08. 15:39


Az időmérő első szakaszában a két Lotus indult először a legjobb körök eléréséért csatába, ám természetesen a „nagyfiúk” hamar visszaszorították a házi küzdelemben is részt vevő Heikki Kovalainent és Jarno Trullit.

Fernando Alonso volt az, aki először tette le névjegyét az esélyesebbek közül, de idejét hamarosan többen is túlszárnyalták.

Féltávnál a két McLaren-Mercedes állt az élen, Lewis Hamilton, Jenson Button sorrendben. Ekkoriban érkeztek meg a pályára a Red Bull képviselői, akik első nekifutásra mögéjük, másodikra pedig az ezüstösök elébe érkeztek meg.

Vitaly Petrov, aki délelőtt összetörte az autóját, miután megcsúszott a vizes rázókövön, visszatérhetett az időmérő edzésre, ám váltócserére kényszerült a csapat, amiért az orosz pilótát öthelyes rajtbüntetéssel sújtják a futamra. Petrov keményen harcolt, hogy bekerüljön a Q2-be, azért bevetette a lágy gumikat, amelyekkel végül is a 16. helyen végzett.

Hozzá hasonlóan örülhetett Pedro de la Rosa, aki a pálya mellett nőtt fel, s elmondása szerint ez az a hely, ahol a Sauber meg tudja mutatni, hogy mire képes valójában. A csapat a téli tesztek során itt egészen jó eredményeket ért el. A spanyolnak végül igaza lett, a hatodik legjobb idővel zárta a Q1-et.

Kiesett viszont Rubens Barrichello, aki alatt eleddig egészen jól muzsikált a verda, most azonban a 18., vagyis a kieső helyen végzett. Mellette búcsúzott Bruno Senna, Chandhok, Di Grassi, Glock, Kovalainen és Jarno Trulli.

A második körben a Red Bullok hamar megmutatták, hogy mire képesek valójában. Webber és Vettel kemény gumin is az élre tudták repíteni autóikat, miközben az ellenfelek a lágyakkal üldözték őket. A kegyelemdöfés a végén érkezett, amikor az energiaital-gyárosok is feltették a lágyakat, melyekkel aztán már valóban rommá verték a mezőnyt.

Mögöttük a két McLaren végzett, akiket Michael Schumacher követett.

Kiesett viszont Vitantonio Liuzzi, Alguersuari, Buemi, Petrov, Hülkenberg, De la Rosa és Adrian Sutil.

De la Rosa még pénteken kijelentette, hogy esélye van a Q3-ra, ami majdnem be is jött a spanyolnak.

Az utolsó továbbjutó ezúttal Nico Rosberg lett, aki most kikapott Michael Schumachertől, bár az utolsó gyorskörét megszakította, s így nem derült ki, hogy a Q1 után a Q2-ben is meg tudta volna-e a végén előzni bajnok csapattársát.  

Az utolsó szakasz első küzdelmét Mark Webber hozta, mögötte természetesen saját csapattársa végzett. Az egész időmérő edzés egyetlen kérdése ettől fogva már valóban csak az volt, hogy az ausztrál, vagy a német jön ki győztesen, s ezzel az első sor le is volt foglalva a rajtrácsra.

Vettelnek előbb sikerült fordítania, de Webber nem hagyta magát, s ezen a napon egyedüliként 1:19-es időt autózva megszerezte a jogot az élről való indulásra.

A harmadik helyen Lewis Hamilton végzett, aki közel egy másodpercet kapott Vetteltől. Őt Fernando Alonso, valamint saját csapattársa, Jenson Button követ a sorban. Hatodik lett Michael Schumacher, aki először verte meg csapattársát, Nico Rosberget, aki pedig a nyolcadik rajthelyre sorakozhat fel. Közéjük férkőzött be Robert Kubica, aki a pletykák szerint a kilencediken záró Felipe Massa jövő évi ülésére pályázik. A tizedik rajtrácsra Kamui Kobayashi sorakozhat fel.

A hétvége eseményei 14:00 órakor kezdődő vasárnapi futammal folytatódnak.

Hely Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Mark Webber RBR-Renault 1:21.412 1:20.655 1:19.995
2 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:21.680 1:20.772 1:20.101
3 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.723 1:21.415 1:20.829
4 Fernando Alonso Ferrari 1:21.957 1:21.549 1:20.937
5 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:21.915 1:21.168 1:20.991
6 Michael Schumacher Mercedes GP 1:22.528 1:21.557 1:21.294
7 Robert Kubica Renault 1:22.488 1:21.599 1:21.353
8 Nico Rosberg Mercedes GP 1:22.419 1:21.867 1:21.408
9 Felipe Massa Ferrari 1:22.564 1:21.841 1:21.585
10 Kamui Kobayashi BMW Sauber-Ferrari 1:22.577 1:21.725 1:21.984
11 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:22.628 1:21.985
12 Pedro de la Rosa BMW Sauber-Ferrari 1:22.211 1:22.026
13 Nico Hulkenberg Williams-Cosworth 1:22.857 1:22.131
14 Vitaly Petrov Renault 1:22.976 1:22.139
15 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:22.699 1:22.191
16 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:22.593 1:22.207
17 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:23.084 1:22.854
18 Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:23.125

19 Jarno Trulli Lotus-Cosworth 1:24.674

20 Heikki Kovalainen Lotus-Cosworth 1:24.748

21 Timo Glock Virgin-Cosworth 1:25.475

22 Lucas di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.556

23 Karun Chandhok HRT-Cosworth 1:26.750

24 Bruno Senna HRT-Cosworth 1:27.122

Még nincs hozzászólás.
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.