HÍREK
HÍREK : Kimi csak a McLarennel tárgyal

Kimi csak a McLarennel tárgyal

  2009.11.15. 09:30


Kimi Raikkönen menedzsere, Steve Robertson elmondta, hogy a McLarenen kívül senki mással nem tárgyalnak, mert úgy érzik, egyedül a wokingiaknál van esélyük a győzelmekre a jövő évben a Forma-1-ben.

Ahogy arról beszámoltunk, a finn versenyző menedzsmentje szerdán látogatást tett a McLaren wokingi főhadiszállásán, ami tovább erősíti azokat a feltételezéseket, melyek szerint a felek már nagyon közel járnak a szerződéskötéshez.

Robertson ugyan megerősítette, hogy valóban jártak a McLarennél, azonban azt is hozzátette, hogy nincsen konkrét határidő, ameddig nyélbe kell ütniük az üzletet, de más csapattal nem tárgyalnak.

"Jelenleg is folynak a tárgyalások, de ennél többet nem mondhatok. Még nem egyeztünk meg" – mondta az üzletember a finn MTV3-nak. "Nincsen határidő. Folytatjuk a megbeszéléseket, amíg minden világossá nem válik."

"Kimi egyértelműen jelezte, hogy csak egy olyan csapat jöhet szóba számára, amellyel reális esélye van a győzelmekre és a bajnoki címre. A McLaren egy ilyen csapat, az egyetlen ilyen csapat, így csak ők jöhetnek szóba, ha maradni akar a Forma-1-ben."

"Már egy ideje csak a McLaren van képben. A terv az, hogy Kimi a McLarennél folytatja, de ha ez nem jön össze, akkor nem fog versenyezni a Forma-1-ben."

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-