HÍREK
HÍREK : Előzési szeminárium az F1-ben

Előzési szeminárium az F1-ben

  2009.11.13. 15:05


Az FIA tagjai előzési szemináriumot tartottak, amelyen a szövetség szakértői mellett pályatervezők, technikai vezetők, és Formula-1-es, NASCAR, valamint IRL versenyzők vettek részt.

Egy évvel korábban számos újítást, szabályváltoztatást azért vezettek be a Száguldó Cirkuszban, hogy a versenyek látványosabbak, izgalmasabbak legyenek, több legyen az előzés. Nos, ebből nem sok valósult meg. Az Előzési Munkacsoport (OWG) ajánlásai alapján létrehozott 2009-es szabályváltozások a Williams technikai igazgatója szerint főként azért nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert nem számoltak a kerékburkolati elemekkel.

- Szakembereink szerint a kerékburkolati elemek megzavarják a légáramlatokat a követők számára – mondta Sam Michael. - Az elemek 2010-es betiltása előrelépést hozhat, de önmagában ez nem lesz elég a látványos versenyekhez. Több, apróságnak tűnő dolgon kellene változatni, hogy az egész kiadjon egy olyan csomagot, amely az előzéseket segíti. Jó irányban indultunk el, de ennél több kell - jelentette ki a szakember.

A szeminárium célja az volt, hogy mindenki javaslatot tegyen arra, hogyan lehetne gyakoribbá tenni az előzéseket. Az elhangzottakból egy jelentés készült, a szakértői csoport azt feldolgozza. A helyszínen Michael Schumacher, Gil de Ferran, Hermann Tilke, a már említett Sam Michael és Clive Bowen is jelen volt a grandprix.com információja szerint.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-