HÍREK
HÍREK : Kimi is jó bajnoknak tartja Buttont

Kimi is jó bajnoknak tartja Buttont

  2009.11.11. 16:12


Az idei Forma-1-es világbajnokság első szakaszában a Brawn GP pilótája, Jenson Button többi versenytársa elől jócskán elhúzott, hiszen az első hét futamból hatban győzedelmeskedni tudott. Ezt követően azonban a britnek nehézségei támadtak az autóval, míg több más csapat összeszedve magát a 29 éves versenyző nyomába eredt.

Azonban az évad közepén látott problémák sem tudták megakadályozni a 2000 óta a Forma-1-ben szereplő versenyzőt, hogy a szezon utolsó előtti, Brazil Nagydíján megszerezze az egyéni bajnoki, alakulata pedig a konstruktőri címet.

Az ellenfelek azonban úgy tűnik, egyáltalán nem irigykednek Button sikerére, sőt inkább méltó bajnoknak tartják brit társukat, mellyel kapcsolatban a nyilatkozatokat az f1-live.com gyűjtötte össze.

„Úgy vélem, ő jó bajnok a Forma-1 számára, és megérdemelte a címet." - osztotta meg véleményét Fernando Alonso. „Mivel az évad második részében nem szerzett annyi pontot, mint amennyit az emberek vártak tőle, úgy érezhették, hogy kissé visszalépett, de én úgy hiszem, nagyon jó munkát végzett. Ha az egész évadot az első versenytől az utolsóig nézzük, ő volt a legjobb közülünk, így megérdemelte."

A spanyol nézetével Adrian Sutil és Jarno Trulli is egyetért. „A lehetőségeiből mindig a legtöbbet hozta ki, és pontokat szerzett - kevés pontot, néha többet, azonban ez határozottan elegendő volt a bajnokság megnyeréséhez." - nyilatkozta Sutil.

Trulli pedig hozzátette: „Nyilvánvalóan voltak hányattatások, azonban képes volt a helyzet kezelésére; amikor a legjobb autója volt, futamgyőzelmekkel bizonyított, és amikor harcolnia kellett, egyszerűen csak jól, mindig hideg fejjel vezetett."

A 2007-es világbajnok, Kimi Räikkönen a maga hűvös stílusában, ám szintén dicsérte Buttont: „Bárki szerzi a legtöbb pontot, megérdemli, így ő kétségtelenül a megfelelő ember."

Csakúgy, mint a brit csapattársa, Rubens Barrichello, a Red Bullos Mark Webber és Sebastian Vettel is Button ellenfelei voltak a szezon folyamán, melyről a német így nyilatkozott: „Az egész szezon alatt jobb munkát végeztek, mint mi."

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-