HÍREK
HÍREK : Ecclestone lánya beszólt Buttonnak

Ecclestone lánya beszólt Buttonnak

  2009.11.09. 17:04


A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone lánya, Tamara Ecclestone szerint Jenson Button csak kiváló autójának köszönheti idei vb-címét, és kevésbé megérdemelten ért fel a csúcsra, mint egy éve honfitársa, Lewis Hamilton.

A Brawn brit versenyzője fantasztikusan kezdte az évet, az első hét versenyből hatot simán megnyert, és a szezon első felében felhalmozott előnyének, illetve ellenfelei hibáinak köszönhetően, sikerült megtartania előnyét, és megszereznie a bajnoki címet.

Button utolsó győzelmét a júniusi Török Nagydíjon aratta, és azóta csak kétszer állhatott fel a dobogóra, ám végül így is sikerült felérnie a csúcsra, így Tamara szerint nem méltó bajnoka a sportnak.

"Nem gondolom, hogy Jenson Button megérdemelte a bajnoki címet" – mondta a 25 éves Tamara a Daily Mailnek. "Oly sok éve van már a sportban, és még soha nem került közel ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet."

"Most hirtelen egy versenyképes autóban találta magát, és megnyerte a bajnokságot. Mindössze csak hat versenyt nyert, azt is a szezon elején. Ha mindenki azonos autóval versenyzett volna, akkor biztosan nem lesz bajnok."

"Lewis Hamilton sokkal jobb versenyző, és kedvesebb ember" – tette hozzá Tamara, aki a Sky Sport boxutcai riportereként tevékenykedik a forma-1-es versenyeken.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-