HÍREK
HÍREK : A Ferrari szerint hadjárat folyik a gyártók ellen

A Ferrari szerint hadjárat folyik a gyártók ellen

  2009.11.06. 15:38


A Ferrari meggyőződése, hogy nem a gazdasági világválság, sokkal inkább a sportág vezetői által a gyári csapatok ellen indított hadjárat okolható azért, hogy egy éven belül immáron a harmadik autógyártó hagyja el az F1-et.

A Honda tavalyi távozása óta a Toyota a harmadik autógyártó, amely a visszavonulás mellett tette le a voksát, miután július végén a BMW is bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Forma-1-et, és a történetnek még nincs vége, hiszen a Renault jövője is kérdéses.

Bár eddig mindenki a gazdasági világválság negatív hatásaival, és az anyagi gondokkal magyarázta döntését, a Ferrari szerint ennél sokkal több van a háttérben, és nem ez a fő oka annak, hogy egyre többen távoznak.

"Valójában a mezőny folyamatos fogyatkozása a sportág irányítói által a nagy gyártók ellen indított hadjárat, semmint a gazdasági világválság negatív hatásainak számlájára írható" – állt a Ferrari közleményében.

Az olaszok arra is rávilágítottak, hogy az előbb említett csapatok távozása ellenére hiába lesz nagyobb a mezőny létszáma jövőre, egyáltalán nem mindegy, hogy kik sorakoznak fel a rajtrácsra.

"A Forma-1 folyamatosan veszíti el fontos részeit: az elmúlt 12 hónapban a Honda, a BMW, a Bridgestone, és most a Toyota is bejelentette visszavonulását" – folytatódott a közlemény.

"Ehelyett pedig kapunk olyan csapatokat, mint a Manor, a Lotus (amely csak névben hasonlít a Colin Chapman, Jim Clark, és Ayrton Senna nevével fémjelzett alakulatra), az USF1, és a Campos Meta1."

"Lehet azt mondani, hogy minden ugyanaz, mert a létszám változatlan, azonban ez nem teljesen igaz. Nem beszélve arról, hogy várjuk csak ki a végét, hogy hány induló lesz a szezonnyitón Bahreinben, és mennyi marad a szezon végére."

A Ferrari közleményében Agatha Chrisrtie 1939-ben megjelent Tíz kicsi néger című regényét említi, melyben csak akkor derült ki, hogy ki a bűnös, mikor már mindenki meghalt. Az olaszok azt szeretnék, ha ez nem így történne a Forma-1-ben.

Még nincs hozzászólás.
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-