Immáron két éve annak, hogy hazatértem. Azon kevés szerencsés magyar állampolgár közé tartozom, akik megjárták Ausztráliát. 2007 márciusa és 2007 szeptembere között egyetemi cserediákként, ösztöndíjjal volt szerencsém egy szemesztert a Sydney-i Egyetemen hallgatni.

Ausztrália mindig is a kedvencem volt a nagyvilágban, ezért különös örömmel igyekeztem felfedezni azt. Akkoriban a 2007-es évad már javában tartott: Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Kimi Raikkönen és Felipe Massa egyaránt a futamgyőzelmeket hajszolták Európában a nyár folyamán, miközben és a hideg és téli Sydney-ben (na jó, azért +10 fok alá csak hajnalban ment a hőmérséklet), éjszakai TV csatornákon követtem figyelemmel a Forma-1 sorsát.

Teljesen a véletlen műve volt, hogy augusztus végén Sydney egyik magyar éttermében, közel az Operaházhoz összefutottam egy idős magyar házaspárral, akik 1956 óta Melbourne-ben élnek és most Sydney-ben tettek látogatást. Valahogy egyszerre megvolt bennük az a tipikus ausztrál kedvesség és magyar gorombaság, számomra érthetetlen brit humorral fűszerezve, amikor azt mondták, hogy „szívesen vendégül látnak a farmjukon, de csak 3 napra”.

Végül elfogadtam a furának tűnő felajánlást és pár óra repülőút után megérkeztünk Ausztrália legmagyarabb városába, ahol (állítólag) még Kossuth Lajos utca is van, egy külön magyarok által lakott városrészben. Ezt ugyan nem tudtam felderíteni, mivel egy külvárosi kígyófarmon laktak, ezért utunk oda vezetett.

A 3 nap alatt nem éreztem túl jól magam, furának találtam őket, a kígyók se igazán vonzottak, ezért úgy döntöttem nyakamba veszem a várost és megismerem azt. Természetesen nem maradhatott ki ebből az Albert Park sem, ahol 1996 óta minden éven megrendezik a Forma-1-es idén nyitó Ausztrál Nagydíjat, vagy ahogy ők mondják: „grand rájsz”. Grand Prix helyett Grand Race a szemükben, az akcentusuk miatt pedig nem „rész” a verseny, hanem „rájsz”.

Szóval Albert Park… Megmondom őszintén, hogy teljesen másra számítottam és csalódott voltam picit. Egy elzárt, parkszerű területre gondoltam először, vagy egy közutakból álló városrészre, ahol a forgalom lezárásával rendeznek versenyt, azonban nem így lett. Az Albert Park gyakorlatilag egy olyan része a városnak, mint Budapestnek a Városliget. Van egy nagy (és tiszta – bocs, Bp.) park a város közepén, ami gyakorlatilag egy hatalmas síkság, és kutya se jár arra. Bár főutak veszik körül és lehetne áthaladó forgalom a parkon, de mégsem választják azt az autósok a kerülő miatt (az Albert Park körül több csomópont is van, a parkon az áthaladás pedig bonyolult).

Én a 13-mas kanyar irányából érkeztem meg a parkba és már itt ki kellett józanodnom: csak egy végtelen zöld területet látni. Se lelátók, se oldal palánkok, se reklámok, de még épületek se, csak egy végtelen zöld mező. Eszembe jutott, hogy ide esetleg kempingezni, vagy futni, biciklizni, vagy kutyát sétáltatni járnak az emberek, de egyikkel sem találkoztam itt. Ennek oka nyílván az volt, hogy az ausztrál nagyvárosokban minden sarkon van egy kisebb park, vagy a külvárosiakba járnak – minden esetre fel kellett ismernem, hogy hiába a nap közepén vagyunk, mondhatni egy szál egyedül kóborolok az Albert Parkban. Végül is úgy döntöttem, hogy gyalog körbesétálok a pályán.

Az út egyszerű volt. Sima közút, amit megszokhattunk, de rendkívül poros. Mivel áthaladó forgalom alig van, az útjelzések alig vannak megkopva, de az úton szemmel láthatóan vastag porréteg terül el, illetve a környező fák lombjairól lehullott levelek borítják azt. 14-es kanyar, 15-ös kanyar, 16-os kanyar, célegyenes. Elég egyhangúnak tűnt ez a rész, három derékszögű kanyar, egyszerű utcasarkok (házak nélkül) amiket bőven 100 felett vesznek be márciusban. Az utak szélén feltűnt valami: ott, ahol a TV-ben palánkokat és reklámtáblákat látunk, most szegény van a kanyarokban (tulajdonképpen a mintás Forma-1-es rázókövek maradnak itt egész éven), kicsit beljebb pedig a zöld területet lánccal összekötött karók védik, így az út mindkét oldalról le van zárva.

A pálya egyik legizgalmasabb pontja a célegyenes volt. Itt ért a „legnagyobb” csalódás: míg a TV-ben sok jót látunk itt, addig én semmit nem találtam. Balra mező, jobbra mező, a boxutcai beton megvan, de le sincs választva nagyon a célegyenesről. Hoppá, boxutca, áll egy épület, ami egész éven üresen kong, kivéve márciusban, és a várostól teljesen el van zárva. Ha nem tudom, hogy a belvárosban vagyunk, sosem hiszem el. Az épület tetején ott a pódium, ahonnan a pezsgőt locsolják, alul garázsok, mind zárva. Sehol egy lélek.

Továbbmentem. A célegyenes végi sikán kissé erőltetetten lett kialakítva, az út folytatódhatott volna tovább egyenesen, azonban nyílván a Forma-1 kedvéért megtörték az utat. Ott értettem csak meg igazán, hogy semmi értelme, mivel még mindig a zöld mező közepén vagyok, egy poros úton, amit évente 1-szer használnak.

A 3-mas kanyarhoz érve egy újabb érdekességet találtam. Az a hely, ahol 2009-ben Kubica és Vettel összekülönbözött az utolsó körökben, egy parkoló. A pálya ugyanis itt megkerül egy focistadiont (természetesen szintén alig használt), aminek a bejárati útja a 6-os kanyarnál van. Ezt a kombinációt is elég érdekesen alakították ki a Forma-1-nek. Az út teljesen adja magát, de a versenyzők kedvéért megbonyolították picit és megszületett a 6-os, 7-es kanyar kombinációja. Innentől kezdődött a forgalom.

A stadion miatt kis mozgás volt a parkolóban (tehát a 4-es kanyar körüli részen), de a 8-as kanyartól már rendes, használt közutat találtam, ami átvisz a parkon. Megértettem, hogy miért megy itt néhány autós: a parki úttal párhuzamosan megy a Queens Road, Melbourne egyik legforgalmasabb útja, ahol sok a dugó, Egy levágással a 8-as kanyarnál bejönnek a pályára, végigautóznak a tó partján, beveszik a Waite-sikánt (11-12-es), majd a hosszú egyenes (harmadik szektor kezdete) közepén, a törésnél visszaautóznak a Queens Road-ra.  A 13-mas kanyar, ahol megérkeztem a pályára, már ismét a belvárosnak egy teljesen elzárt pontja.

Hátranéztem: ismét az fogadott, hogy egy végtelen zöld mezőn vagyok, sehol egy lélek, semmi épület, előttem egy kis poros út, mögötte egy nagy tó, a háttérben pedig városi felhőkarcolók. Végül a jó 5 km-es séta után mennem kellett, hogy Melbourne többi részét is megismerhessem, de az Albert Park maradandó élményt nyújtott nekem.

Szeptember első napjai voltak ezek, nem sokkal az előtt, hogy haza kellett térnem. Az Olasz Nagydíj után (ahol Alonso és Hamilton kettős győzelmet arattak), egy új pálya, a Fuji Speedway várta a mezőnyt Japánban. A hazatérésem pont 1 héttel a verseny előtt történt. Tudtam, hogy a 26 órás repülőutat Sydney és London között nem egyhuzamban tudja le a pilóta se, valahol a távol-kelen leszáll a gép 2 órára, tankolni, majd irány tovább Európa. Amikor márciusban kiutaztam, akkor Szingapúr volt a megállóhely (persze a repülőteret nem hagyhatják el ez alatt a 2 óra alatt az utasok), visszafelé nem tudtam mi lesz.

Egy olasz sráccal beszéltem akkoriban, aki akkor ment haza és nekik Tokió volt a pihenő hely, de volt, akinek Peking, Shanghai. Mivel maradt még kis pénzem és tudtam, hogy 3 nap múlva kezdődik a Fuji Speedway-en a Japán Nagydíj, gondoltam, hogy ha Tokióban leszáll a gép, akkor megnézem a versenyt (persze elég elvetélt ötlet lett volna, mivel fogalmam sincs, hogy hogyan jutok el Tokióból a Speedway-re), de végül a leszállás is máshol, Delhiben történt meg.

Végül hazatértem és Hamilton esős futamgyőzelmét, Alonso kiesését már a saját TV-men nézhettem meg. Akkor arra gondoltam: de megáztam volna:)
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés