HÍREK : Kimi nem rendezett partit a Ferrari szerelőinek |
Kimi nem rendezett partit a Ferrari szerelőinek
2009.11.03. 14:49
Kimi Räikkönen nem szervezett búcsúpartit a Ferrari munkatársainak, és csendben, kézfogással köszönt el a csapat alkalmazottaitól. Azt, hogy hol folytatja a pályafutását egyelőre a 2007-es esztendő bajnoka sem tudja, mivel továbbra sem sikerült megegyeznie a McLarennel.
Finn lapértesülések szerint a vitapontok között szerepel a fizetés és a személyes szabadságok is, ugyanis Räikkönen többek között a lappföldi ralin is rajthoz akar állni.
"Már régóta tudtuk, hogy távozom a Ferraritól. Emiatt nem volt semmi oka annak, hogy bulit rendezzek. Az első évben elértem, amit mindig is szerettem volna, és még a következő év is jól kezdődött, azt követően azonban nem tudtunk túl sokat elérni, eltekintve attól, hogy a harmadik lettem az összesítésben, és a csapat megnyerte a konstruktőri címet." - Mondta Räikkönen a Turun Sanomat című lapnak adott interjújában.
"Idén semmi esélyem nem volt. A téli tesztek során tudtuk, hogy le vagyunk maradva, de legalább néhány jó helyezést sikerül elérni, így ez sem okozott problémát." - tette hozzá az idei Belga Nagydíj győztese.
|