HÍREK
HÍREK : Button volt a leggyorsabb az időmérő előtt

Button volt a leggyorsabb az időmérő előtt

  2009.10.31. 12:22


2009 világbajnoka, Jenson Button az utolsó pillanatokban letaszította az első helyről brit honfitársát, Lewis Hamilton-t. A McLaren mögött a harmadik Rubens Barrichello lett.

A levegő hőmérséklete 34°C, addig az aszfalt 46°C körül mozog. 5 perc, és kezdődik a harmadik szabadedzés. Erős túlzással sem lehet azt mondani, hogy teltház fogadná a mezőnyt. A lelátók valószínűleg csak az időmérő edzésre fognak megtelni Abu Dhabi-ban.

Ebben a pillanatban zöldre váltott a lámpa a bokszutcában, szabad az út a versenyzők előtt.

1 órája van a pilótáknak a körözgetésre. A versenyzők szép lassan kihajtanak a pályára. Fisichella nyitotta a sort a Ferrarival. Egyelőre egy versenyzőnek sincs mért ideje. Kimi Räikkönen is akcióba lendült.  

 

A mezőny a szokásos installációs köre után visszatért a bokszba. 54 perc van vissza a harmadik szabadedzésből. Button is behajtott a bokszba. Alguersuari kivételével már mindenki teljesített legalább egy kört a pályán a harmadik tréningen. A pilóták a bokszban várakoznak. Timo Glock meredten hallgatja menedzserét, lehet épp a Renault-ról beszélnek. A Toyota német versenyzője a Suzukában elszenvedett hát és lábsérülés miatt nem tudta vállalni az évadzárót Abu Dhabi-ban.

 

Továbbra sincs mozgolódás a pályán. Lewis Hamilton és a McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nevetgél egymással a csapat kommunikációs központjánál.  Fisichella ismét a pályán. Nem sokkal később a másik Ferrari is hasonlóan tett. Lucas di Grassi, a Renault brazil tesztpilótája olvasgat valamit.

Michael Schumacher az egyik VIP helyen álldogált egyedül egy fehér ingben, és szokásos kék farmerjában. Ezúttal civilként a német legenda. Fisichella mért körön van. Giancarlo ideje: 1:48.028. Räikkönen rögtön megelőzte a csapattársát. Kimi ideje: 1:46.759. Vettel, Kubica, Hamilton, Webber, Button, Barrichello és Alguersuari kivételével mindenki kint van a pályán.

41 perccel a vége előtt a sorrend: Räikkönen, Grosjean, Nakajima, Fisichella. Egyre több versenyző rendelkezik mért idővel. Az első nyolc: Räikkönen, Grosjean, Buemi, Liuzzi, Nakajima, Alonso, Kovalainen, Fisichella. Kovalainen vette át a vezetést: 1:43.046. Felipe Massa mutatja, minden oké. A brazil elvan, de valószínűleg szívesebben lenne most a pályán, mint annak a szélén.

 

Az első nyolc pillanatnyi sorrendje: Kovalainen, Sutil, Grosjean, Alonso, Räikkönen, Buemi, Kubica, Nakajima. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy a McLaren az időmérő edzésen is erős lehet. Kubica ugrott fel a második helyre a BMW-vel. Alig két másodperccel később már Räikkönen mondhatta el ugyanezt magáról a Ferrarival. Buemi vette át a vezetést a Toro Rosso-val. Ideje: 1:42.871.

Az első nyolc: Buemi, Hamilton, Sutil, Kubica, Liuzzi, Kovalainen, Räikkönen, Alonso. 32 perc múlva leintik a harmadik szabadedzést. Immáron Buttona  leggyorsabb: 1:41.270. Brit vált brit versenyzőt az élen: Hamilton: 1:41.270. Beindultak az események. Másodpercenként változik a sorrend. 

 

A sorrend: Hamilton, Sutil, Button, Buemi, Kubica, Liuzzi, Kobayashi, Kovalainen, Trulli, Räikkönen, Alonso, Barrichello, Nakajima, Heidfeld, Vettel, Grosjean, Rosberg, Webber, Fisichella, Alguersuari. Jaime továbbra sem gurult ki a pályára a Toro Rosso-val. A spanyolnak motorproblémái vannak. A mezőny nagy része most a bokszban csücsül. Kovalainen hagyta el egy pillanatra a pályát. A McLaren féktávot megcsúszott, majd a bukótérből visszatért a nyomvonalra.

 

Az első nyolc versenyző sorrendje: Hamilton, Webber, Vettel, Button, Sutil, Buemi, Kobayashi, Kubica. Kevesebb mint 25 perc van vissza a harmadik edzésből. Hamilton továbbra is vezet. Előnye Vettel-hez képest jelenleg több mint 1 tizedmásodperc. Lassan belépünk az utolsó 20 percbe, amikor is: Hamilton, Vettel, Kovalainen, Webber, Räikkönen, Button, Sutil és Rosberg az első nyolc sorrendje.

 

A két Renault nem remekel. Grosjean 14., Alonso 15. Alguersuari autójának motorját még mindig szereleik. Jaime szomorúan figyeli az eseményeket. Lewis javít: 1:41.026. Egyre nagyobb a brit előnye. 

 

Érdekes az első nyolc sorrendje: Hamilton, Vettel, Kubica, Kobayashi, Buemi, Räikkönen, Sutil, Rosberg. 14 perc, és leintik a harmadik tréninget Abu Dhabi-ban. Hopp-hopp! Buemi vezet! Ideje: 1:40.934. Alguersuari nem lehet valami boldog… 12 perccel a vége előtt az állás: Buemi, Hamilton, Sutil, Vettel, Kubica, Kobayashi, Räikkönen, Rosberg, Kovalainen, Liuzzi, Webber, Button, Alonso, Barrichello, Grosjean, Nakajima, Trulli, Fisichella, Heidfeld, Alguersuari.

 

Buemi előnye mindössze 92 ezred másodperc a második Hamilton előtt. 7 perc van vissz az edzésből. Buemi vezet, mögötte Hamilton, míg a harmadik Sutil a Force Indiával. 4 perccel a vége előtt az első nyolc versenyző: Buemi, Hamilton, Sutil, Vettel, Kubica, Kobayashi, Räikkönen, Liuzzi.

Hamilton szépen odarakta a McLaren-t az első helyre. Ideje: 1:40.810. Grosjean a Renault-val a végén még megpördült. A francia csak a 17. helyen áll. 

Végeredmény
1. J. Button Brawn GP 1:40.625 21 kör
2. L. Hamilton McLaren 1:40.627 18
3. R. Barrichello Brawn GP 1:40.907 20
4. S. Buemi Scuderia Toro Rosso 1:40.934 22
5. N. Heidfeld BMW 1:41.241 18
6. H. Kovalainen McLaren 1:41.263 20
7. J. Trulli Toyota 1:41.301 23
8. R. Kubica BMW 1:41.322 20
9. A. Sutil Force India F1 1:41.372 22
10. K. Räikkönen Ferrari 1:41.373 23
11. S. Vettel Red Bull 1:41.403 19
12. N. Rosberg Williams 1:41.478 22
13. K. Kobayashi Toyota 1:41.499 24
14. V. Liuzzi Force India F1 1:41.675 20
15. M. Webber Red Bull 1:41.682 15
16. F. Alonso Renault 1:41.897 19
17. K. Nakajima Williams 1:42.156 21
18. R. Grosjean Renault 1:42.213 19
19. G. Fisichella Ferrari 1:42.351 23
20. J. Alguersuari Scuderia Toro Rosso -  

Még nincs hozzászólás.
 

Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!